Jelenlegi hely

II.Bécsi Magyarbál

/ Keller Rita /
keller.rita képe
2015.október 3-án, szombaton a Club Pannonia szervezésében immár második alkalommal került megrendezésre a Bécsi Magyarbál, a csodálatos Eschenbach Palotában. A Club Pannonia „Ismerd meg Magyarországot“ címmel számos kulturális rendezvényt, konferenciát és magyarországi kirándulásokat szervez azzal a céllal, hogy az osztrák-magyar kapcsolatokat ápolja és erősítse. Hasonló elhatározásból került megrendezésre először 2014-ben az első Bécsi Magyarbál is, mely helyet és lehetőséget biztosított a bécsi magyar, illetve osztrák vállalkozóknak is a bemutatkozásra, kapcsolatépítésre. A tavalyi bál sikerét igazolja az is, hogy az idei, második Bécsi Magyarbálra az előző évi vendégek jelentős része idén is ellátogatott.
A Délibáb Táncegyüttes nyitótánca, a tüzes csárdás.Radda Marika, a Club Pannonia elnökasszonya és a bál egyik főszervezője köszöntötte a vendégeket. A néptáncosok felkérték a közönséget is táncolni.Az esti program.

A vendégek nemcsak Bécsből, hanem vidékről, Innsbruckból,  Salzburgból, Burgenlandból is érkeztek, valamint voltak, akik Magyarországról – főként Budapestről és Győrből -  kimondottan erre  a rendezvényre utaztak az osztrák fővárosba. Ezen az előkelő rendezvényen idén több mint 200 vendég töltötte meg az Eschenbach Palota termeit. A Club-Pannonia a Magyar Diákegyesület (MDE) vezetőivel együtt szervezte meg a bált, így a vendégek között számos Bécsben élő fiatal is jelen volt.

A  Bécsi Magyar Kultúregyesület Délibáb energikus és színvonalas tüzes csárdását követően a rendezvényt Radda Marika, a Club-Pannonia elnök asszonya nyitotta meg, aki a jelentős számú osztrák vendégre való tekintettel a magyar mellett németül is elmondta nyitóbeszédét, és név szerint köszöntötte az est díszvendégeit is. Marika beszéde után Dr. Hajas Gábor követ úr a bécsi magyar nagykövetségtől Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter  nevében is köszöntötte a vendégeket, majd a Magyar Diákegyesület vezetői, Újvári Péter és Paluska Zsuzsa is köszöntötték a jelenlévőket, valamint ismertették az esti programot szintén két nyelven. A köszöntők után ismét a Délibáb táncosai kerültek a színpadra, ezúttal viszont minden lány és fiú a vendégek közül választott magának párt a tánchoz, mely segített megalapozni az est hangulatát is.

A báli hangulat, zene és táncok mellett az est egyik főtámogatója a Casino Austria biztosított még szórakozási lehetőséget az egyik teremben, ahol egy valódi rulett-asztalon lehetett megtenni a téteket, és ha szerencsésen választottak számot vagy színt, akkor nyereményül a Casino Austria különféle promóciós termékeiből, szóróanyagaiból választhattak a vendégek. 

Idén a szervezők egy különlegességgel színezték meg a bál hangulatát és programját, 11-órakor ugyanis kezdetét vette egy csárdás verseny, melyre 11 pár is jelentkezett a vendégek és a táncosok közül vegyesen. A verseny zsűrijében pedig olyan közismert személyek pontoztak, mint például Ekker Balázs a Dancing Starból és felesége, valamint Glatz - Kremsner Bettina is, a Casino Austria igazgatóasszonya.

A második Bécsi Magyarbálnak közel harminc szponzora és támogatója volt, akik szinte kivétel nélkül valamilyen terméket vagy szolgáltatást kínáltak fel tombolaajándékként, melyek éjfélkor kerültek kisorsolásra. 

Az egész estés zenés szórakoztatásról és a kiváló hangulatról Ásós Attila, Orsós János és Edgár Stajer gondoskodtak. A hangulat nagyon jó volt, a vendégek egészen negyed négyig szórakoztak és maradtak volna tovább is.

A második Bécsi Magyarbál az eddigi visszajelzések alapján is kimondottan sikeresnek mondható, a vendégek bíznak benne, hogy hagyományszerű rendezvénnyé növi majd ki magát itt Bécsben és 2016-ban is megrendezésre kerül majd a harmadik Bécsi Magyarbál.