Március 18-án este Bécsben a Pázmáneumban szentmisén készültünk fel, majd Sík Sándor A keresztút című versciklusa alapján jártuk végig nagyon-nagyon sokakkal együtt az épület földszintjétől a harmadik emeleti kápolnáig Jézus szenvedéstörténetének tizennégy stációját. Az egyes állomásokhoz kapcsolódó versrészleteket Varga János atya, az intézet rektora, Gecse-Madaras Júlia ösztöndíjas-társam és jómagam olvastuk fel. A Szívünk-lelkünk most kitárjuk éneket Dombó Dániel énekművész, a Cantus Arcis énekkar alapító-karnagya vezette. Az egy órán át tartó nagyböjti áhítat végén többen könnyeikkel küszködve érkeztek meg a kápolna oltárán elhelyezett jelképes sírhoz, amely fölött a két égő gyertya már a húsvét örömét ígérte. „Megrendítően szép volt. Megható és felemelő. Katartikus. Maradandó élmény” – beszélték egymás között Jézus élete utolsó óráinak átelmélkedése után a minden korábbinál nagyobb létszámban megjelent résztvevők. Varga János rektor atya kezdeményezésére és szervezésében a Krisztus feltámadásának ünnepére való felkészülésnek egészen kivételes pillanatait kapták és adták egymásnak ajándékul azok a Bécsben élő magyar hívek, akik a hívó szóra összesereglettek, hogy Pilátus ítéletétől a Golgotáig Jézus útját vele járják, s végül eljussanak a keresztút-versciklus befejező sorának bátorító és buzdító, az egész világ üdvösségének hírét hordozó szavaihoz: „Békesség nektek, én vagyok!”
