A kezdeményezés, amely Dr. Korinek László nevéhez köthető majd öt évvel ezelőtt indult, és mára az ország összes megyéjéből, megyei jogú városaiból, kisebb településeiről, valamint a Kárpát-medence magyar lakta településeiről (Sepsiszentgyörgytől Lendváig, Pozsonytól Zentáig) felajánlott búzát összegyűjtik, megőrlik, és lisztet készítenek belőle.
Az így létrejött “összmagyar lisztből”, egy vajdasági „kis” magyar település, Székelykeve vendégkovászával, és a Parajdról kapott sóval (egyedüli magyar tulajdonban lévő sóbánya) készül el a Magyarok Kenyere, vagyis a városaink ünnepségeire szánt augusztus 20-i nagykenyerek, és immáron negyedik alkalommal az augusztus 20-i Szent Jobb Körmenet nagy, 5 kg-os kenyere.
A gyűjtés eredménye azonban nem korlátozódik az ünnepségre. A 2014-es év adományainak köszönhető, hogy a dévai Szent Ferenc Alapítvány árva gyermekeinek (majd 2500 fő) egész évben megvolt a mindennapi kenyere. A szervezők célul tűzték ki, hogy 2015-ben a dévai Szent Ferenc Alapítvány árva gyermekei mellett a kárpátaljai Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon gyermekeinek, valamint az Oltalom Karitatív Egyesület rászorultjainak is jusson a felajánlásokból.
Az évről évre növekvő mennyiségű búza, valamint az, hogy határoktól függetlenül vesznek benne részt magyar ajkú települések nemzetünk összetartásának oly jelképe, melyet meggyőződésem szerint erősíteni, és tovább építeni kell.