Jelenlegi hely

Mákófalván portyáztunk

/ Zödös Szabolcs /
zodos.szabolcs képe
Mákófalván portyáztunk: A gyulafehérvári cserkészcsapattal - kiscserkészek, cserkészek, felfedezők és felnőttek egyaránt - jó hangulatú, mozgalmas hétvégét tudhatunk magunk mögött. Kalotaszegen, pontosabban Mákófalván jártunk csapatportyán.
Az első szabadban töltött éjszaka utánCsapatportyaSzivárvány Mákófalva felettIstentisztelet Mákófalván

Az utazást alapos előkészületek előzték meg, le kellett foglalni a szállást, gondoskodni kellett az odajutásról, ki kellett dolgozni a napi tevékenységeket, az étkezést meg kellet előre tervezni. 19-én, péntek délután érkeztünk két kisbusszal, amelyeket a  Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a gyulafehérvári otthon bocsájtott a rendelkezésünkre, amiért hála és köszönet jár!

A mi népes csapatunkhoz néhány zilahi cserkész is csatlakozott. Estére már állott a nagyok sátortábora, és a kiscserkészek is elfoglalták a helyüket a házigazda rezidenciájának padlásterében Makófalván.

A közös vacsora és ima után a hétvége programját, és a tábor rendjét hirdettük ki, és persze nem maradhatott ki az esti tábortűz sem, ahol igazán színvonalas "előadásokat" láthattunk, hallhattunk az őrsöktől, majd az utazás fáradalmait kipihenni vágyó csapat nyugovóra tért.

Szombaton a reggelit követően túrázni indultunk a falut körülölelő magaslatokra. Kellemes, tavaszias időben ismerkedhettünk meg néhány hasznos gyógynövénnyel, pl.:mezei zsálya, egybibés galagonya, mezei zsurló, nagy csalán, lándzsás útifű, fekete bodza. Ez azért is fontos, mert a csapatból többen bejelentkeztek segéd őrsvezető képzésre, ahol a 10 napos nyári táborba magukkal kell vinni a szárított gyógynövényeket. Nagy örömet okozott a kiscserkész korosztálynak a sárkány röptetés..

 

Mire visszaért a csapat, néhány lelkes felnőtt finom, meleg ebédet készített. Délután kézműves foglalkozások zajlottak, amelyen mindenki nagy lelkesedéssel tevékenykedett. Készültek fedeles fa ládikók, karkötők, faragott fakanalak, kalotaszegi varrottas motívumok...

 

Vasárnap istentisztelet után egy kalotaszegi "tiszta szobát"nézhettünk meg.

Azt hiszem, az egész csapat nevében mondhatom, hogy ismét szép cserkész élményekkel gazdagodtunk a hétvége folyamán!