Jelenlegi hely

Megemlékezést tartottak Kisoroszon az aradi vértanúk tiszteletére

/ Kocsis Diána Csilla /
kocsis.diana.csilla képe
Október 4-én, napsütéses délelőttön gyűltek össze a kisoroszi magyar közösség tagjai, hogy ünnepi keretek között megemlékezzenek az aradi vértanúkról.

A kisoroszi magyar közösség tagjai október 4-én, vasárnap rótták le tiszteletüket az aradi vértanúk előtt. Reggel 08:00 órától misével emlékezhettek meg az aradi tizenhármakról, majd utána a temetőben gyűltek össze, hogy ünnepi műsor keretében tisztelegjenek előttük.

A himnuszt közösen énekelte el mindenki a kórussal, csak ez után következett a műsor többi része. Öröm volt látni, hogy a helyi fiatalok is részt vesznek a megemlékezésen, hiszen az ő szájukból hangott el két vers, valamint a műsorvezető szerepét is egy fiatal lány vállalta el. A műsort a kórus tagjai színesítették az alkalomhoz illő dalokkal. Az emlékezés jelképét, a koszorút Ördög Judit, a helyi VMSZ elnökasszonya, és Talpai Sándor, a szórványközpont vezetője, mentorom helyezte el. 
A koszorúzás után Kisorosz magyar polgármestere köszöntöttek a jelenlévőket, és emlékezett meg az aradi vértanúkról. 
Végül pedig a település lelkészével együtt közösen mondtak el imádságot a jelenlévők, ezzel is tiszteletüket téve a tizenhárom aradi vértanú előtt.

Az ünnepség után a megemlékezők közösen vonultak át a tájházba, ahol kötetlen beszélgetés keretében végződött az ünnepi megemlékezés.