Jelenlegi hely

Megnyitotta kapuit a Divéky Adorján Hétvégi Magyar Iskola

/ Csordás Emőke /
csordas.emoke képe
Október elején ünnepélyes tanévnyitót tartottak a Divéky Adorján Hétvégi Magyar Iskolában.

Az első foglalkozásra és ünnepélyes tanévnyitóra több mint 30 gyerek érkezett Varsóból és a környéki településekről.

A hétvégi magyar iskola kezdetben Dürr Sándor volt varsói magyar konzul szolgálati lakásán működött, jelenleg a varsói Ballasi Intézet biztosít helyszínt az iskola számára havonta két alkalommal. 

Az ünnepélyes megnyitón Bata Ola köszöntötte a gyerekeket és a szülőket. A Magyar Nagykövetséget Zeold Zsombor, kulturális attasé képviselte, aki Csukás István sün meséjével kedveskedett a gyerekeknek.

A megnyitón Donkó László „Elsős leszek" versét Sárközy Botond, Csanádi Imre „Őszköszöntő" versét Bata János szavalta el. Kicsik és nagyok egyaránt élénk érdeklődéssel hallgatták az előadókat.

Az ünnepi rész után három csoportba osztva a gyerekeket, megkezdődött a közös játék: rajz, tánc és ének a kisebbeknek, írás és olvasás gyakorlása a nagyobbaknak.