– Atya, mielőtt innsbrucki munkájáról és az innsbrucki magyar közösségről beszélnénk, induljunk el a legelején: milyen út vezette el Önt a római katolikus lelkipásztori hivatásig és azon belül a dél-tiroli, illetve a nyugat-ausztriai plébániai szolgálatig?
– Marosvásárhelyen születtem 1969. augusztus 11-én, az I–X. osztályt is ott végeztem, majd a gyulafehérvári római katolikus kántoriskolában érettségiztem. A katonaság után, 1988-ban kezdtem meg tanulmányaimat a Hittudományi Főiskolán, a kispapi szemináriumban. Az alapfokú teológiai tanulmányaimat, a bakkalaureátust 1991–1993 között a dél-tiroli Brixenben (Bressanone-ban) fejeztem be, ott szentelt diakónussá 1992 szeptemberében dr. Wilhelm Egger bozen-brixeni egyházmegyés püspök. A következő évben, 1993. július 11-én az akkori gyulafehérvári segédpüspök, dr. Jakubinyi György szentelt pappá a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János belvárosi plébániatemplomban. Papi mottómul ezt választottam: „Aki szolgálni akar engem, az kövessen, ahol leszek én, ott lesz az én szolgám is” (Jn 12,26). A papszentelést követően folytattam teológiai tanulmányaimat az Innsbrucki Egyetemen, ahol 1994-ben az olasz nyelvű La formazione dei giovanni alla vita cristiana nell' Opera di Maria diplomamunkával magiszteri címet, majd 1998-ban a német nyelvű Einübung in den Glauben. Ansätze zu einer Neuorientierung der Studentenpastoral in Siebenbürgen (Rumänien) disszertációval doktorátust szereztem.
– Vagyis a pappá szentelését követő öt évet Innsbruckban töltötte, további tanulmányok folytatásával?
– Részben, mert párhuzamosan azzal, hogy doktorandusz-egyetemista voltam Innsbruckban, 1994 és 1996 között a Brassó-belvárosi plébánián tevékenykedtem segédlelkészként. A magyar és a román nyelvű pasztoráció mellett német nyelvű szentmiséket és hittanórákat is tartottam. Kiemelkedő lelkesedéssel végeztem a gyerek és ifjúsági (egyetemista) pasztorációt. 1996 és 1998 között Jakubinyi György érsek visszaengedett két évre Innsbruckba, hogy befejezzem az időközben megkezdett doktorátusomat. Mint doktoráns pap már ebben az időszakban bekapcsolódtam az innsbrucki magyar életbe, a magyar szentmisék egy részét is végeztem, kisegítvén az ott élő és dolgozó magyar jezsuitákat, akik 1956-os menekültek voltak.
– A doktorátus megszerzése után visszatért Erdélybe?
– Igen, visszatértem, 1998-tól 2003-ig zernyesti plébánosként egy 24 településből – ebből három város: Zernyest, Feketehalom és Barczarozsnyó – álló szórványterületen végeztem három nyelven, magyarul, románul és németül a hívek lelkigondozását. Ezzel párhuzamosan 1999 évvégétől a papi szenátus tagjaként, szentszéki tanácsosként és a gyulafehérvári főegyházmegye ifjúsági főlelkészeként láttam el az erdélyi ifjúsági pasztorációt. Gyermekek, ifjak, egyetemisták és fiatal értelmiségiek számára szervezett helyi, erdélyi, országos és nemzetközi programok szervezésével és levezetésével foglalkoztam.
Ezt a munkát 2003 és 2012 között is folytattam mint Brassó-bolonyai plébános, brassói egyetemi lelkész és főegyházmegyei ifjúsági lelkész. Ezalatt meghatározott időkre a Háló mozgalom erdélyi elnökeként, az egyházmegyei Kolping prézeseként, a főegyházmegye ökumenizmusért felelős referenseként is tevékenykedtem. A Fokoláré mozgalom keretében romániai szinten feleltem az ökumenizmusért.
– Szinte hihetetlen, hogy ilyen sokrétű, szerteágazó aktivitás mellett arra is jutott ereje, ideje, figyelme, hogy Brassóban különböző fejlesztéseket és új kezdeményezéseket is megvalósítson. Melyek ezek?
– Felújítottuk, kibővítettük és létrehoztuk a főegyházmegyei ifjúsági és egyetemi lelkészség irodáit, a hatszintes Szent Imre Ifjúsági Kollégiumot – összesen ötvenkét bentlakó diákkal –, továbbá az Ifjúsági Házat, ahol az ifjúsági programokat is tartottuk. Az Ifjúsági Ház konyhájáról a bentlakók ellátása mellett a városban naponta még hozzávetőlegesen harminc idős, beteg és rászoruló embernek szállítottunk házhoz meleg ebédet, ingyen. Az említett csoportok mellett még működött a plébánián a cserkészet, a Szent Vince Közösség, a Fokoláré mozgalom, a nőegylet, a karizmatikus és a taizéi ökumenikus imacsoport, a házas hétvége mozgalom, a rózsafüzér-társulat, a nőegylet, a felnőttkórus, a gyermek és ifjúsági gitárcsoport – ezek közül több magyar és román nyelven.
– Ilyen felkészültséggel és tapasztalattal nem csodálom, hogy 2012-ben a gyulafehérvári papnevelő intézet rektora és prefektusa lett. Mit tanított a Hittudományi Főiskolán és hogyan került onnan vissza Innsbruckba?
– Pasztorális-kazuisztikát, urbanitást és román nyelvet tanítottam egészen 2013 nyaráig, 2013 őszétől – szeptember 1-jétől – ugyanis a Bozen-Brixeni (dél-tiroli) Egyházmegye püspökének a kérésére és a gyulafehérvári érsek felajánlására elvállaltam, hogy pár évig „missziós” papként besegítek a dél-tiroli pasztorációs munkába a paphiány miatt, köszönetként is azért, hogy annak idején a magam és más kispapok külföldi tanulmányait támogatták. Jelenleg brenneri (Brennero), gossensassi (Colle Isarco) és pflerschi (Fleres) plébánosként végzem a pasztorációt német és olasz nyelven az olasz-osztrák határon, ahol a 2150 hívőből 41 Ausztria területén lakik. Mivel a Brennertől negyven kilométerre levő Innsbruckban azon a nyáron, amikor én odakerültem, az utolsó magyar jezsuita, P. Vass György SJ is meghalt, Isten ajándékaként fogadták az én odaérkezésemet. Az innsbrucki püspökség részéről egy nős diakónust, dr. Hirschberger Raimund ügyvédet bízták meg a magyar közösség lelki vezetésével. Megegyezés szerint a tizenkettőből (havonta egy magyar szentmisét tartunk Innsbruckban) évi három magyar szentmise végzését elvállalta Simon Ferenc bécsi magyar lelkész, de ezt a legutóbbi innsbrucki magyar egyháztanács az innsbrucki püspökséggel történő egyeztetés alapján évi egy alkalomra módosította. A többi szentmisét magam végzem, illetve alkalomadtán a diakónus vezet igeliturgiát magyar olvasmányokkal és énekekkel, német nyelvű prédikációval. Az ő szolgálata mellett az egyházközösség világi elnöke, Wachsmuth Tünde munkájáért és mindenki másnak a segítségéért is nagyon hálás vagyok.
– A szentmise bemutatásán túl miben áll még az innsbrucki lelkipásztori szolgálata?
– A havonta esedékes szentmise bemutatásán túl részt veszek a karácsonyi, húsvéti, anyák napi, mikulás- és farsangi ünnepségek megrendezésében, amelyeket külön a kicsiknek és a nagyoknak is megszervezünk, s amelyeket rendszerint a szentmisék után szoktunk megtartani. Évente egy alkalommal egy-egy európai kegyhelyre autóbuszos zarándoklatot is szervezünk. A magyar cserkészeknek is tartottam két alkalommal lelkinapot. Mivel a magyarok a helyi, területi osztrák plébániák hívei, ezért a keresztelések, elsőáldozások, bérmálások és a házasságkötések jellemzően ott történnek.
– Feltételezem, a vallásgyakorlási kedv megegyezik a más hasonló városokban tapasztaltakkal.
– Rendszerint harminc személy vesz részt a vasárnapi, havonkénti magyar szentmiséken. Az elmúlt két évben két alkalommal is vendégünk volt az innsbrucki főpásztor, Msgr. Dr. Manfred Scheuer püspök úr (akit Ferenc pápa a közelmúltban kinevezett a Linzi Egyházmegye püspökévé, 2016. január 17-én veszi át új egyházmegyéjének vezetését. Mi várjuk az új püspököt, és bízunk abban, hogy ő is hasonlóan jóakarattal fogja felkarolni a magyar közösség ügyeit is), egyszer pedig Msgr. Dr. Cserháti Ferenc Esztergom-budapesti segédpüspök, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott főpásztor is járt nálunk. Ez év március 8-án kettős püspöki vizit volt az innsbrucki magyaroknál: Manfred Scheuer és Cserháti Ferenc püspök urak egyidejűleg látogattak el az itt élő katolikus hívekhez. Az ilyen kivételes alkalmakkor kb. 90-100 személy vesz részt a szentmisén.
– Hogyan látja a magyar hitélet jövőjét Innsbruckban? Lesz-e igény magyar nyelvű lelkipasztorációra a későbbiekben?
– Mivel a magyaroknak nincs külön templomuk, ezért a szentmisék a Dr. Ing. Szabados Péter elnök irányítása alatt működő Magyar Diákotthon és Kultúrcentrum – a Magyar Ház – dísztermében történnek. Szerintem van jövője a hitéletnek, de sokkal nagyobb lenne a szentmisék látogatottsága, ha lenne Innsbruckban egy állandó, helyben lakó magyar lelkész.
– Milyennek ismerte meg az innsbrucki magyar közösséget? Őrzik-e hagyományaikat, milyen a kulturális életük?
– Több ezer magyar él Innsbruckban és környékén, tiszteletbeli magyar konzulátus is működik a városban. Annak idején menekülttábor is létesült itt az 1956-os menekülteknek; közülük aztán sokan továbbmentek innen más nyugati országokba, Amerikába vagy Ausztráliába. A ’60-as években volt itt magyar óvoda és iskola, a gyerekek és a fiatalok magyarul tanulhattak egészen az érettségiig. Jelenleg a magyar nyelv fakultatív tantárgyként választható az iskola keretében. Az elmúlt évben volt, aki érettségi tantárgyként is választotta a magyart. Sajnos azonban sok vegyes családban az unokák már alig beszélnek magyarul. Jól működik viszont a Schenk Angyalka vezette Kozma György SJ Cserkészcsapat: több mint 60 tagja van jelenleg!
A Magyar Házban kapnak helyet a különböző szervezetek és tevékenységek, mint például a Nagy Frigyes elnök által irányított Innsbrucki Magyar Egyetemisták és Akadémikusok Szövetsége (IMEASZ), az ő szervezésükben valósulnak meg a rendszeres pénteki klubestek és más kulturális események. Szintén a Magyar Házban tartja előadásait a Rupert-Csonka Kata vezette Bóbita Gyermekcsoport, s itt van a székhelye a már említett Schenk Angyalka cserkészvezető szervezésében működő Innsbrucki Magyar Nők Csoportjának. Itt tartjuk az ’56-os megemlékezéseket, kiállításokat, szavalóesteket, kisebb koncerteket, grillpartikat és számos más programot.
A Magyar Háznak van tizenkilenc magyar egyetemista bentlakója, velük is lehetne további programokat szervezni. Egyébként az interneten, a közösségi oldalakon és a magyar cserkészek blogján keresztül több mint ötezer ember értesül az innsbrucki és környékbeli magyar eseményekről.
– Említette, hogy a vegyes családokban az unokák egyre kevésbé beszélik a magyar nyelvet. Mit gondol, van jövője az innsbrucki magyar közösségnek?
– A régebb óta itt élő és a közösségszervezésben, hagyományápolásban élen járó magyarok lelkesedése mellett a ’80-as évektől kezdve egyre több magyarországi, majd a ’90-es évek elejétől nagyon sok kárpát-medencei magyar vendégmunkás is érkezett és érkezik Innsbruckba – mindezek alapján úgy gondolom, hogy igen, lesz, illetve kell hogy legyen jövője az itt élő magyar közösségnek.
