A hagyománnyá vált közös ünnepség 15 évvel ezelőtt kezdődött. Kormos Sándor, a mindenki „Sanyi bácsija” az első találkozóról szóló felvételekkel idézte az együtt ünneplés kezdeteit. Saját tapasztalataiból kiemelt pár olyan mozzanatot, mely által az idősek mindennapi nehézségeiről és örömeiről hallhatott az érdeklődő közönség. „Mintha megnőttek volna a távolságok” – érzékeltette az idő múlásának „hétköznapi” következményeit Sanyi bácsi: „ha eddig hét perc alatt tettem meg azt a távot, most már 10 perc kell hozzá” –mondta. Kitért arra a rövid bibliai idézetre, mely így szólt: Légy áldás! Milyen nagy áldás az, ha egy családban van nagymama, nagypapa, és ebben a rohanó világban tudnak egymáson segíteni. A nagyszülők olyasmit is adhatnak az unokáknak, amire a szülőknek már ritkán van lehetőségük: a mesék világát, a szeretetre és az erkölcsre valói nevelést. Beszéde végén egy hangfelvételről hallhattuk Kányádi Sándor „XC zsoltár” című versét, melyet Sinkovics Imre adott elő.
A Nagybányai Teleki Blanka Nyugdíjas Klub nevében Langáver Adél állt mikrofon elé, aki Vörösmarty Mihály ”Az öregasszony imakönyve” című versét szavalta el. Ahogy később elmondta, gyermekkorában tanulta édesanyától. A Felsőbányai Fizeli Sándor Nyugdíjas Klub elnöke, Hupka Katalin a „Megbuktam szeretetből” című verset mondta el, a hallgatóság nagy örömére.
A program vezetője megköszönve a szépkorúak előadásait, a Baptista Gyülekezet soraiból kért fel néhány olyan személyt, akiket, ahogy Mátis Csaba elmondta: idősnek még korai őket hívni, de a fiatalabbak soraiba sem illenek már. Mátis Csabát, Fazakas Mihály, Bányai Ferenc II. és Wernótzi Margit követte, akik az alkalomhoz illő verseket szavaltak. Az előadók szónoklata között a gyülekezet kórusa tette ünnepélyesebbé az eseményt énekeivel.
János Csaba, a gyülekezet lelkipásztora, a napi ige felolvasása és a prédikációja után, imáiba foglalta az esemény ünnepeltjeit. Beszélt az időskorúsággal járó élettani nehézségekről, de az Istennel való közelség örömét is hangsúlyozta. Kiemelte az idősekre való odafigyelés fontosságát és azt, hogy az „út végén” fel kell készülni a „nagy találkozásra”. „Boldog az az ember, aki megtanult Istennel járni”- idézte.
Mindezek után a gyülekezet tagjai közös imával kértek áldást a jelenlévőkre, és a világban élő idősekre.
Az ünnepség egy szeretetvendégséggel ért véget.
(Fotó: Pongrácz Panni)
