Jelenlegi hely

Népi gyermekjátékok Tornalján

/ Csízi-Kurilla Tünde /
csizi.kurilla.tunde képe
Az általam indított népi gyermekjáték foglalkozások október végén indultak, s a mai napig tartanak. A foglalkozásokon alsós és óvodás csoportok vesznek részt, akiknél a játékok hatalmas sikereket értek el.

A játék a testi és lelki fejlődésre egyaránt hatással van, a különböző mozgásos gyakorlatok fejlesztik a gyermek idegrendszerét. Nagyon fontos tehát, hogy engedjük játszani a gyerekeket, s ez volt az én célom is, mikor mentorommal közösen megszerveztük az első népi gyermekjátékok foglalkozást a Kazinczy Ferenc Alapiskolában. Mindketten tudtuk, hogy a gyermek személyiségének alapvonásai is a játékban alakulnak ki, örömet szerez számára, szórakoztatja, kitölti szabadidejét, kielégíti mozgásvágyát. Megjelenik benne a szabadság, a kötetlenség, az öröm, az élmény, a vidámság, a verseny s ami talán még ennél is fontosabb lehet: saját kultúrájuk hagyományaival ismerkedhetnek meg.

Az óraterveket előre megírtam s közös munkával dolgoztam ki Fűzér Henrietta pályakezdő tanító és Hubay Adél oktatóval. A tanári kar nagyon pozitívan fogadta a törekvést, s mindent megtettek azért, hogy a foglalkozássorozat megvalósulhasson. Előzetes tervek alapján kéthetente több helyszínen fogok ilyen jellegű foglalkozást tartani (Kövecses, Szárnya, Tornalja). Az órák tematikusan épülnek egymásra, eleinte a testtudat erősítésével foglalkozunk, majd a kreativitás fejlesztésére helyezve a hangsúlyt, az év végén az erkölcsi nevelésre is rátérhetünk. A népi gyermekjátékok óraterveinek kidolgozásában segítségemre voltak az egyetemi jegyzeteim és kedves barátnőm, Ágoston Bettina jó tanácsai, aki népi gyermekjáték vezető Budapesten. Az órákon a néptáncelemektől kezdve, gyorsasági játékokon keresztül, kreatív kézműves műhelyig minden szerepel. Az órák tematikáját gondosan kidolgozva készítettem és készítem el, így reményeink szerint a jövőben több felvidéki iskolákban felhasználhatják majd. Remélem az elkövetkező hónapokban is sok mosolygós arcról oszthatok majd meg képeket.