Jelenlegi hely

Néptáncbemutató a Szent Ferenc Alapítványnál

/ Ciceri Attila /
ciceri.attila képe
Március 12-én néptánc bemutatóval kedveskedett néhány szegedi fiatal a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek. A táncosok a Szeged Táncegyüttesben táncoltak hosszú ideig, ám egyetemi tanulmányaik miatt hétköznapjaikat Budapesten töltik, így jelenleg ott táncolnak aktívan.

A vendégek 11-én este érkeztek Dévára és azonnal csatlakoztak a legnagyobbak próbájához. Nagy segítség volt, hogy beálltak közéjük és türelemmel, nagy lelkesedéssel foglalkoztat a gyerekekkel. Másnap egy intenzív próbával kezdtük a napot, hogy megfelelően feltudjunk készülni az esti bemutatóra. A próba után a szegedi lányok hajfonós szakkört tartottak a dévai lányoknak. Nagyon hasznos volt, mert ebben én nem tudtam segítséget nyújtani ez idáig. Az esti bemutató nagyon jól sikerült, a gyerekek nagyon élvezték. Próbáltuk érdekessé, színessé interaktívvá tenni a műsort. Több tájegységről mutattunk be táncokat különböző viseletekben, de volt zene és hangszer bemutató is. A műsort közös táncolás követte. A szegedi Korinda zenekar két zenésze, Csenki Zalán és Jávorszky Zoltán szolgáltatták az élő moldvai muzsikát. A bemutató sikerének köszönhetően másnap Csaba testvér megkért bennünket, hogy a dévai táncosokkal együtt adjunk egy rövid műsort a petrozsényi házban. Petrozsényben most volt házvezető váltás, és ezzel a kis ajándékkal szeretett volna Csaba testvér kedveskedni nekik. A közös műsor is nagyon jól sikerült, de a közös utazás is nagy élményt jelentett a dévai gyermekeknek. Bízom benne, hogy a közös táncolás a jövőben is folytatódni fog és még számos közös élmény vár ránk!

Ezúton szeretném megköszönni Török Gittának, Körtvélyesi Dórának, Jávorszky Dórának, Csenki Zalánnak és Jávorszky Zoltánnak, hogy eljöttek, és hogy ilyen szép, maradandó élményekkel ajándékozták meg a Szent Ferenc Alapítvány gyermekeit. Köszönöm a Szeged Táncegyüttesnek is, hogy gyönyörű viseleteivel támogatta a bemutatót és emelte az est színvonalát!