A Felső-ausztriai Magyarok Kultúregyesületének keretein belül működő Márton Árpád Néptánccsoport 1992-ben alakult a Csíkszentdomokosról elszármazott Márton Árpád vezetésével. A két testvérpár, Árpád és Tibor, feleségeikkel, Veronika Irénkével és Irénkével együtt Ausztriában is meg akarták idézni az otthoni hangulatot, részt akartak vállalni a magyar népi hagyományok megőrzéséből, gyermekeknek, fiataloknak való továbbadásából. Az általuk megalapított táncegyüttest hosszú ideig a Felső-ausztriai Magyarok Kultúregyesülete tánccsoportjaként emlegették, majd 2004-től Havasi Gyopár néven váltak ismertté. Megalakulásuk huszadik évfordulóján, 2012-ben pedig alapítójuk emlékére és tiszteletére felvették a Márton Árpád Néptánccsoport nevet.
– Kezdetben a táncosok mindössze néhány családból kerültek ki, de már akkor több mint húszan voltunk – magyarázza a kolozsvári születésű Szatmári Sándor, az együttes vezetője. – A csoport összetétele azóta is állandóan változik, de inkább többen leszünk, mint kevesebben. Jelen pillanatban is van a csoportban hét pár, s azon kívül még néhány hölgy, akiknek sajnos nincs párjuk. Tapasztalatunk szerint a nők szívesebben táncolnak. Tánccsoportunknak egyébként bárki tagja lehet, aki a magyar táncot kedveli, mindegy, hogy idős vagy fiatal s hogy tud táncolni vagy nem. Ha nem tud, megtanítjuk!
Szatmári Sándor elmondta azt is: magyarországiak, délvidékiek és felvidékiek is vannak a csoportban, de jelenleg a táncosok nagy része erdélyi. A próbák – amelyeket általában egyszer tartanak egy hónapban – jó hangulatban és egyetértésben zajlanak. „Szívesen vagyunk együtt, nagy az összetartás. Igyekszünk minden évben új táncot betanulni, hogy a közönségnek újat mutassunk” – meséli az együttes vezetője. Táncrepertoárjuk is széles, ennek megfelelően székely, mezőségi vagy vidékhez kevésbé kötött népviseletben jelennek meg a színpadon. Nemrégen csatlakozott a csoporthoz a csíkszeredai hivatásos táncos, Gerczuj András is, azóta ő állítja össze a koreográfiát.
Legfőképpen farsangi és szüreti bálokon örvendeztetik meg műsorukkal a közönséget, de fellépnek magyar nemzeti ünnepeken, és minden évben láthatja őket Linzben a Dóm téren a szeptember végi Népek vasárnapja elnevezésű esemény népes résztvevő-tábora is. Táncoltak már a felső-ausztriai Traun, Gmunden, Wels, Ried, Pichling, Peuerbach, Gramastetten és más településeken megtartott rendezvényeken. Az osztrákok és más népcsoportok is gyakran meghívják őket, legutóbb 2015. november 14-én a horvátok vendégei voltak, akik – a csoport legnagyobb meglepetésére – elismerő oklevéllel fejezték ki a látottak-hallottak iránti elragadtatásukat. A tánccsoport időnként esküvőkön is szerepel, s akadt arra is példa, hogy egy magyar származású úr nyugdíjba vonulásának ünnepére hívták meg őket meglepetésprodukciónak.
– Nekünk nem is annyira a szereplés, a taps a fontos, hanem az, hogy együtt vagyunk és jól érezzük magunkat. Az összetartás a lényeges – állapítja meg Szatmári Sándor, aki a kultúregyesület vezetőségi tagjaként is mindent megtesz a magyar közösség összefogásáért, és azért, hogy szervezeti szinten is minél több színes, változatos, gazdagító, építő, lélekemelő program kínálatával hozhassák és tarthassák meg honfitársaikban a közösséghez tartozás igényét.
Cseres Alex: Ne-felejts a nevünk, hogy ne feledjük el néphagyományainkat
Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a Márton Árpád Néptánccsoport „megtelt”, a táncolni vágyók köre pedig bővül, egyre bővül – de bárhogyan is fogalmazunk, a lényeg ugyanaz: ilyen személyiségek körül, mint Szatmári Sándor, Gerczuj András vagy Cseres Alex, még annak is táncolni jön kedve, aki a legényest, az ugróst, a verbunkot, a csárdást addig csak a televízióban nézte. Elkerülhetetlen volt az újabb felnőtt-táncegyüttes megalakítása, s hogy amellett már bő két éve egy gyermektánccsoport is működik, az a székelyudvarhelyi születésű Cseres Alex elkötelezettségét dicséri.
– A kicsik csoportjában 6–12 éves gyermekek táncolnak, jelenleg kilencen, gyökereiket tekintve Erdélyhez, Felvidékhez, Magyarországhoz, a Kárpát-medence legkülönbözőbb részeihez köthetők. Mindenkit szeretettel várunk, és jönnek is – mondja ízes székely tájszólással Cseres Sanyi, s így folytatja: – Nemcsak azért foglalkozom velük, mert én is hétéves koromban kezdtem el táncolni, hanem mert látom a szemükön, hogy milyen nagy élmény ez nekik. Mozognak is, énekelnek is, táncolnak, s közben megismerik a kultúrájukat. Ez a legfontosabb. A gyermekek jelentik a jövőt, és nekünk legfontosabb feladatunk és felelősségünk megszilárdítani bennük magyar gyökereiket és továbbadni nekik a hagyományainkat.
Cseres Sándor huszonhárom éve él Linzben, természetesen a hitvese is magyar. Hatodik éves kislányuk is táncol a kicsik csoportjában.
– Próbáljuk összehozni a magyarságot itt Linzben minden lehetséges formában – mondja a Ne-felejts vezetője. – A szabadidőt fel lehet okos dolgokra is használni. Az utóbbi öt-tíz évben egyre többen vagyunk itt, magyarok, és fontos, hogy egymásra találjunk. A táncoknál is törekszünk arra, hogy a különböző vidékek táncaival megismerjük és megismertessük, hogy melyikünk honnan jött, hol élnek magyarok a Kárpát-medencében. Egyformán magyarok vagyunk mindnyájan, legalább itt fogjunk össze. A zene, a tánc különben is összehozza az embereket, az nem ismer határokat.
Az összefogásról Cseres Alex úgy véli: az olyan, mint a házasság, mindennap dolgozni kell rajta. Szó mi szó, ő meg is teszi ezért a magáét: a Ne-felejts tánccsoportok mellett, helyesebben azokkal karöltve, elindította Linzben a régóta vágyott táncházat is. Az erre való igényre felelt, amikor elindította. Ő is azt emeli ki, hogy a táncházban nemcsak táncolnak és énekelnek, hanem egyszerűen jól érzik magukat. „A kultúránk, a hagyományaink ápolása és átadása mellett ez is nagyon fontos: hogy minden nézeteltérés és politikai vita nélkül megpróbáljuk megismerni és megérteni egymást” – hangsúlyozza a Ne-felejts csoportok alapítója.
Tőkés Enikő, a Felső-ausztriai Magyarok Kultúregyesületének elnöke a petofiprogram.hu-nak elmondta: a szervezet idei március 15-i megemlékezésén – amelyet március 12-én tartanak – először szerepel majd a két Ne-felejts csoport, vagyis a gyerekek is és a felnőttek is, az április 30-i táncházat pedig közösen, azaz mindhárom csoport részvételével szervezik majd.
– Mindenkinek megvan a maga elfoglaltsága, programja és magánélete, éppen ezért rendkívül hálás vagyok a tánccsoportok vezetőinek, hogy a szabadidejüket erre a tevékenységre áldozzák, és a szülőknek is köszönöm, hogy ők maguk is eljönnek és a gyerekeiket is elhozzák táncolni, mert fontos nekik a nemzeti öntudat – jegyzi meg Szabó Ernő, a felső-ausztriai magyar katolikusok lelkésze, aki boldogan bocsátotta a plébánia közösségi termét a táncház rendelkezésére. Nem is volt kérdés, hogy ezt megteszi-e, hiszen Szabó Ernő atya a magyar kulturális közösségi élet példásan elkötelezett és aktív támogatója. Mindig, minden megszólalásában arra buzdítja híveit, hogy óvják szép magyar nyelvünket és kultúránkat, érdeklődjenek múltunk, történelmünk iránt, olvassák magyar íróinkat és költőinket… és boldog, igazán boldog, amikor a csoportokat táncolni látja.
Mint ahogy mindenki más is, akinek ez az élmény megadatik.
