A „Sv. Kliment Ohridski” Könyvtárban dolgozó macedón ismerősöm még február elején vetette fel, hogy adott lenne a lehetőség egy irodalmi esemény közös megszervezésére.
Egyből rábólintottam az ötletre; egy ilyen lehetőséget a nemzeti kultúra népszerűsítésére - főleg magyartanárként - nem hagyhattam ki.
Mikor kiderült, hogy a március 15-ei nap estéje szabad időpont, meghatároztam a legidőszerűbb, egyben véleményem szerint egyik legérdekesebb témát is.
„Az ember a mítosz mögött, az ország az ember mögött. Petőfi Sándor és a magyar romantika.”
Minden szempontból ideális választás.
A szkopjei Petőfi Sándor utcai emléktábla megkoszorúzása után négy, s a március 12-én tartott ünnepi megemlékezés után három nappal a magyar forradalom egyik főszereplőjéről beszélni, ráadásul pont a forradalom kitörésének napján.
Egyben a külföldön kétségtelenül legismertebb magyar költőről szólni, s felfedni az okokat, vajon miért pont ő a legismertebb…?
És - mondhatni, „slusszpoénként”- Petőfiről értekezni a róla elnevezett program ösztöndíjasaként!
A „Világirodalom napjai” sorozat harmadik tagjaként, a kínai (febr. 24.) és amerikai irodalom (febr. 29.) bemutatása után került sor az egyórás, Powerpoint prezentációval és macedón fordítással kísért előadásra, este hét órától.
A tárgyalt témák – melyek érintették nemcsak a költő munkásságát, de személyiségét és „utóéletét” is – röviden összefoglalhatóak e kérdéssorban: ki volt Petőfi Sándor, illetve kit/mit alkotott belőle az utókor, s nem utolsósorban, miért?
Az egy óra végére egy kultuszt lelepleztünk és megmagyaráztunk. Egy legendával leszámoltunk… egy embert viszont megismertünk.
Demisztifikáltuk a „hős”, a „titán”, a „szent” Petőfit, s megismertük a mészárosmester és mosónő fiát.
Megértettük, hogyan vált jelképpé, és hogy a róla manapság ismert kép hány ponton hamis.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy költői érdemeit elvitathatnánk – ez nem is állt szándékomban. Nem kell félistennek és szimbólumnak lenni ahhoz, hogy kiváló és gazdag életművet hagyhasson hátra valaki. Petőfi méltán ismert és elismert poéta, valóban a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja. Ehhez azonban nincs szüksége glóriára.
Az előadás gondolatébresztőnek bizonyult, és szerencsére számos kérdés, megjegyzés követte, mind a Teleház Szervezet jelenlévő tagjaitól, mind olyan díszvendégektől, mint például Paskal Gilevski, Petőfi Sándor legnagyobb macedón fordítója.
(Hatalmas elismerésként tartom számon, mikor az idén hetvenöt éves Gilevski úr kezet nyújtott, és azt mondta: „Fiatalember, én több mint fél évszázada fordítok Petőfit, de még nekem is tudott újat mondani.”)
A Nemzeti és Egyetemi Könyvtár fél kilenc tájban kiürült; a jelenlévő mintegy hatvan ember lassanként elhagyta a konferenciatermet.
Bátran állíthatom, hogy mikor kiléptek a kapun, sokkal tisztábban látták nemzeti irodalmunk egyik óriását, mint másfél órával azelőtt.
A Petőfi Sándor Program sikerrel szolgálta Petőfi Sándort.
