Jelenlegi hely

Programdús karácsonyi időszak Zsobokon

/ Becske Adrienn /
becske.adrienn képe
Kézműves foglalkozások, mikulásváró és karácsonyi versek és énekek tanulása, a környezet karácsonyi díszbe öltöztetése, ünnepi szerepek sokasága, és persze ajándék, ajándék és még több ajándék…. Ilyen program dúsan és színesen telt a karácsonyi időszak Zsobokon….
adventi koszorúkarácsonyi szerepmikulásmikulás

A decemberi adventi időszak a település fiatal házasainak szánt adventi koszorúkészítéssel vette kezdetét. A foglalkozást a település lelkésze egy rövid áhítattal nyitotta meg, és kívánt mindenki számára áldásokban, békességben gazdag várakozási időszakot. Ugyanezt a tevékenységet folytattuk másnap a Bethesda Gyermekotthon lakóival, akik az előző évek gyakorlatához képest – addig egy nagy koszorút készítettek közösen – most minden szoba elkészíthette a saját adventi koszorúját. Így minden egyes adventi vasárnap vacsorájánál mint megannyi kis csillag világítottak a decemberi sötétben.

Advent második hétvégéjén a település ifi korosztályával különböző karácsonyi díszeket, képeslapokat, mézeskalácsot készítettünk. Ezeket az elkészült díszeket később karácsonyi vásáron értékesítettük. Ugyanezzel a korosztállyal advent harmadik hétvégéjén ellátogattunk Kolozsvárra a „Várom az Urat” adventi ifjúsági zenei találkozóra. A negyedik adventi hétvégén a Magyarbikali Gyermekzenekar részvételével adventi koncertre került sor, melynek keretén belül a fiatalok által elkészített karácsonyi kézműves díszekből, képeslapokból adventi vásárt rendeztünk. A bevételt a hittanos gyerekek karácsonyi ajándékába pótoltuk be. Ezenkívül az otthon lakóival minden hétvégén adventi énekkel és verssel kedveskedtünk a település gyülekezetének.

De mindezen tevékenységeket megelőzte egy karácsonyfa formájú adventi naptár elkészítése a Bethesda gyermekotthon lakó részére, ahol minden reggel sorsolással döntöttük el, hogy ki veheti le a karácsonyfáról az aktuális ajándékot. Viszont a sorsoló gömbbe csak azok nevei kerülhettek bele, akik előtte egy karácsonyi idézettel, igével vagy verssel járultak hozzá a hungarocellből készült fenyőfa feldíszítéséhez.  

December 6-án természetesen nem maradhatott el a minden évben megtartott Mikulás ünnepség sem, ahol a település óvodás és kisiskolás korosztálya ünnepi színdarabbal várta a Mikulás érkezését. Volt nagy öröm, mikor megérkezett a várva várt Vendég. Ajándékba a gyerekek édességcsomagot kaptak, melyet minden egyes zsoboki ovisnak és tanulónak egy hó csuszkával egészítettem ki, hogy amikor megérkezik a várva várt hó, mindenkinek legyen mivel szánkózni. A mikulásünnepséget kézműves foglalkozás előzte meg, ahol az 5-8. osztályos korosztállyal karácsonyi mécseseket készítettünk. További meglepetésként mindenki szekerezhetett a Mikulással egy jó nagy kört a faluban, ahol a nagyok által készített mécsesek is bevilágították a Mikulás útvonalát. 

Ekkortól vette kezdetét a Bethesda Gyermekotthon és környéke karácsonyi díszbe öltöztetése is. A gyerekekkel karácsonyi láncfűzért, üvegmatricát, fonalból karácsonyfadíszt, popcorn fűzért, hamis szaloncukrot, papírcsillagot készítettünk, amellyel leginkább az otthon 3 emelet magas lépcsőházát díszítettük fel, továbbá a nevelők több, mint 100 vicces hópihe elkészítésével járultak hozzá az otthonban maradt gyerekek karácsonyi hangulatához. A dekorálást nem úszták meg az udvaron lévő fenyőfák sem.

Még a karácsony beállta előtt az 5-8. osztályos korosztállyal kirándultunk Kolozsvárra az adventi vásárba, ahol korcsolyázásra is volt lehetőség. Karácsony előtti ajándékként minden otthonos gyerek vendégem volt egy jó kis csúszkálásra. 

Aztán elkezdődött a karácsonyi szerep- és ajándékdömping. Zsobokon évek óta rendszeres jelleggel kétszer ünneplik a karácsonyi ünnepkört. A szerepek minden esetben a templomban kerülnek megrendezésre. Ez alkalommal az igét Szegedi László, kőhalmi lelkész, az Erdélyi Református Egyházmegye generális direktora hirdette. Első alkalommal még a téli vakáció beállta előtt a zsoboki iskolások két korcsoportja adott elő betlehemes játékot és verses zenés előadást. Itt folytatódott a gyerekek mikulás ünnepségén elkezdődött megajándékozása. Ezen az estén a gyerekek két ajándékkal is gazdagodhattak: az egyik ajándékcsomagot a Förderverein Kinderheim Zsobok Alapítványtól kapták, míg a másikat Sitta von Eckardstein – a gyermekotthont a kezdetek óta támogató – bárónőtől. Ezután most is hagyományosan sor került az egyházi alkalmazottak valamint a pedagógusok közös vacsorájára. Jómagam részéről egy – minden otthonban lakó diák és a nevelő fényképével ellátott – óriás tablóval kedveskedtem.

A helybéli és az otthonban maradt gyermekek részvételével karácsony szentestéjén az istentisztelet után került sor az újabb karácsonyi szerepre, ahol az 1-6-os korosztály – mely korosztálynak én tanítottam be a szerepet – verses-, zenés előadással rukkolt elő. A 7-8. osztályos korosztály pedig megható kis színdarabbal örvendeztette meg a gyülekezet.

Itt volt alkalmam először, mióta Zsobokon vagyok, hegedűn kísérni az énekeket. Az ajándékosztás természetesen most sem maradt el.

Szenteste, zsoboki szokáshoz hűen, az asszonyok átvonultak a parókia épületébe kántálni, ahol a lelkész és a felesége különféle finomságokkal viszonozták a kedvességet. Ez volt az első és utolsó hely, ahová a zsoboki asszonyok elmentek, ugyanis kántálni csak a férfiak járnak, az asszonyok pedig otthon várják őket különböző finomságokkal. Őket követték a zsoboki férfi kántások, kik karácsonyi köszöntéssel illették a ház lakóit. Másnap az ünnepi istentisztelet után a falu ifjainak közreműködésével a kultúrotthonban karácsonyi előadásra került sor, ahol három humoros rövid jelenetet, és a komolyabb hangvételű „Pánov apó karácsonya” c. színdarab előadására került sor. Az előadást reggelig tartó táncos mulatság követte.  

Még a karácsonyi ünnepkörből magunkhoz sem térhettünk, máris nyakunkon volt a szilveszter és az Új év. Zsoboki szokáshoz hűen háromnegyed tizenkettőkor a templom tornyából egy presbiter tolmácsolásában óév búcsúztató hangzott el a templomkertben összegyűlt embereknek, majd az éjfélt ütő harangszó után újév köszöntő hangzott el szintén a templom tornyából. Ezután a templomkertben rövid újévi áhítat következett, melyet újévi tűzijáték követett. 

Így teltek el a karácsonyi és újévi ünnepnapok Zsobokon, remélhetőleg a 2017-es év is ugyanannyi izgalmat, programot és felhőtlen pillanatot tartogat majd zsoboki és nem zsoboki számára is, mint amilyen élményekben gazdag 2016-os évet zárhattunk.