Jelenlegi hely

Rákóczi emlékév- rendhagyó történelemóra és vetélkedő

/ Angyal Réka /
angyal.reka képe
Magyarországon évente emlékévekkel emlékeznek történelmi nagyjainkra, meghatározó eseményeire. Az emlékévhez kapcsolódóan számos rendezvényt szerveznek az anyaország határain belül és kívül egyaránt, erősítve a közös múltból fakadó együvé tartozás érzését. Ezzel is hangsúlyozva, hogy méltán lehetünk büszkék elődeinkre, magyarságunkra.
Kersztvári magyar iskolaRákóczi-emlékévVetélkedőTörténelemóra

A 2019-es évet az Országgyűlés II. Rákóczi Ferenc emlékévnek nyilvánította a Nagyságos Fejedelem 1704. július 8-i erdélyi fejedelemmé választásának 315. évfordulója alkalmából.

A Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa Angyal Réka a tavalyi Mátyás-emlékévben, több dél-erdélyi szórványtelepülésén megvalósult rendhagyó történelemóra sikerén felbuzdulva, újra megszervezte az eseményt. Az emlékév anyagi hátterének biztosítását a Rákóczi Szövetség 2019-es Emlékév pályázata nyújtotta, amelyet a Brassói Családközponttal partnerségben nyertek el. Ennek eredményeképpen sikerült Brassóba szállítani a tizenkét tablóból álló vándorkiállítást, amelyet a Rákóczi Emlékév Testület bocsátott a szervezők rendelkezésére. Az illusztris tablók nagyban hozzájárultak, hogy vizuálisan is szemléltessék a történelemórán elhangzottakat.

A Rákóczi-emléknapot a Barcaság három magyar általános iskolájában szervezték meg, amelynek első állomása Brassóban volt. A rendhagyó történelemórára az „iskola másként” hét keretein belül, október 24-én került sor az Áprily Lajos Főgimnáziumban. Délelőtt folyamán két felvonásban két alsó tagozatos osztály, kétszer negyvenöt percben vett részt a vetélkedővel egybekötött interaktív előadáson. A gyermekek a vetítettképes idővonalon szemléltetve, átfogó képet kaptak a Mátyás király halálát követő időszakról, a Rákóczi szabadságharcot kiváltó előzményekről, külön kiemelve II. Rákóczi Ferenc fejedelem életének főbb eseményeit, személyiségét, magyar nemzet iránt tanúsított önfeláldozását.

A kiállítás második állomása, november 12-én volt, a Brassótól húsz kilométerre található keresztvári általános iskolában. Itt a magyar tagozat, első évfolyamtól, nyolcadikig, mintegy ötven gyermek vett részt az előadáson, majd az azt követő vetélkedőn.

Az emléknap utolsó állomása november 13-án Négyfaluban volt. Itt az iskola magyar tagozatának negyedik osztályos diákjai kaptak betekintést a Rákóczi szabadságharc eseményeibe. 

Minden alkalommal nagy sikert aratott a vetélkedő, amely csapatverseny formájában valósult meg. A diákok csapatnevet választottak, címert terveztek, majd a kiállítás tablóit felhasználva, minden csapat megfogalmazta versenykérdéseit. A kérdések válogatásából született meg a történelemórát lezáró tudáspróba.

A visszajelzések alapján minden iskola hasznosnak és sikeresnek könyvelte el az eseményt, hiszen, mint kiderült, a négyfalusi és keresztvári iskola diákjai hamarosan egy regionális történelemvetélkedőn vesznek részt, s a tanárnők reményei szerint az előadás nagyban hozzájárult a tudásuk kiszélesítéséhez.

A szervezők sikeresnek könyvelték el a rendezvénysorozatot, amely teljesítette elsőrendű célját, hogy élmény alapon, szórakoztató és interaktív formában keltsen érdeklődést a történelmünk e fontos eseménye iránt.