Jelenlegi hely

Rendhagyó magyaróra a Károly hídon

/ Nagy Ildikó /
nagy.ildiko képe
Minden diaszpórában szervezett magyaróra különleges, és nehezen összehasonlítható az anyaországi illetve a határon túli tanórákkal. Ráadásul még ezeket az alkalmakat is lehet rendhagyókká tenni.
Bruncvik legendájának olvasásaSzövegértési gyakorlat prágai módraIsmerkedés a kortárs művészettelBruncvik és a csoport

Így történt ez az Iglice szervezte prágai magyar iskolában is egy szép őszi napon, amikor a Petőfi ösztöndíjas helyettesítette a nagycsoportosok tanárnőjét. Az osztály jelenleg egy képzőművészeti versenyre készül, ahol Prágát mutathatják be a saját szemszögükből a diákok. Azért, hogy jobban megismerjék a lakhelyüket, prágai legendákat olvasnak magyarul – így bővítvén szókincsüket a diákok. Érdemes ilyenkor saját szemmel is megcsodálni a híres helyszíneket, épületeket vagy éppen szobrokat, hogy átérezzük a hely szellemét, hangulatát. Ez alkalommal Bruncvik vitéz legendájával ismerkedtek meg a tanulók.

Elsőként egy kis matematikai feladványt kaptak: hány szobor is található a Károly hídon? A szoborszámlálás után pedig szemügyre vettük a hős Bruncvik szobrát, az aranykardját és a hűséges oroszlánját, majd kerestünk egy nyugodtabb helyet a Kampa szigeten, ahol leülhettünk, és elolvashattuk a varázslatos történetet. Az olvasást egy kis beszélgetés követte, majd idő híján sajnos vissza kellett indulni a Magyar Intézetbe, ahol a „rendes” órák szoktak lenni. Az élménybeszámoló reménység szerint majd szóban és rajzban is megjelenik. Előzetesen a gyerekek mosolya azt sugározta, érdemes ilyen órákat szervezni.