Saját hősök Felvidéken

A '48-as szabadságharcra emlékeztünk Gömörpéterfalán

A gömörpéterfalai 48-as megemlékezésen a helyi gyermekek egy különleges előadással készültek, majd beszédet mondott Köböl Gyula polgármester.

A település '48-as emlékműve a helyi származású szabadságharcosok emlékét őrzi, név szerint: Pápista Ignácz, Pelle András, Sallay László és Tóth László közvitézek.

A koszorúzás után átmentünk a Magyar Közösségi Háznál található Petőfi szoborhoz, melyet Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány elnöke adományozott a Dalia Népfőiskolának.

A helyszínen beszédet mondott Kopecsni Gábor, a szervezet vezetője, majd Vass Blanka szavalatát hallhattuk, melyet nemzeti imádságunk, a Himnusz követett.

Az esemény zárásaként mécsest helyeztek el a szobornál.