Jelenlegi hely

Sárkányok Torockószentgyörgyön

/ Tóth-Bóna Boglárka /
toth.bona.boglarka képe
Szent György napja 2023. április 22-én került megrendezésre a torockószentgyörgyi Brassai Sámuel kultúrotthonban.
TorockószentgyörgyTorockószentgyörgyTorockószentgyörgyTorockószentgyörgy

Az eseményen részt vett a Duna Háza is, akik interaktív mesével és kézműves foglalkozással kápráztatták el a gyermekeket. Az elhangzott mesében természetesen a főhősünknek egy sárkánnyal kellett megküzdenie. A mese után következett a kézműves foglalkozás, ahol a nemezelés szépségeivel lehetett megismerkedni. A gyermekek az újonnan tanult technikával sárkányokat, és virágokat készíthettek. A programokat Csortán Hajnal oroszhegyi pedagógus tartotta. 

A kézműves program közben a Fehér megyei táncegyüttesek előadását lehetett megtekinteni. Fellépett a Kis Miriszló Gyöngye Néptánccsoport gyerek csapata, a felvinci Létom Néptánccsoport, a Bethlen Gábor Kollégium Fügevirág Tánccsoportja, és nem utolsó sorban a torockószentgyörgyi Kis Szilas Néptánccsoport.

Az előadások után egy közös táncházba invitáltuk a táncosokat, és a közönséget. A táncoktatást a nagyenyedi ösztöndíjas társammal közösen tartottuk. A zenét az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő magyarlapádi Csegely zenekar húzta. Az est végeztével DJ Veres által a kiskocsmában folytatódott a szórakozás.