Segesváriak szüreti bálja Székelyszenterzsébeten.

Mindössze 20 kilométer választja el a segesvári szorványban élő magyarokat a tömbben élő székelyektől. Ezt a távolságot hidalja át a Gaudeamus Alapítvány által támogatott Kikerics Néptáncegyüttes azzal, hogy hagyományiban élő székely falvakban szervez szüreti bált.

Az idén 30 éves segesvári Kikerics Táncegyüttes éltében hagyománnyá vált az októberi szüreti bál megtartása, amelyet az elmúlt években a Hargita megyei Kissolymosban rendeztek meg. A nagy érdeklődésre való tekintettel idén Székelyszenterzsébet volt a fogadófalú. 

A rendezvény háziasszonya Kincses Olga tiszteletes asszony, a Kikerics Táncegyüttes oktatója, a székelyszenterzsébeti Cickom Táncegyüttes vezetője, kollegái, és lelkes szülők segítségével sikeresen szervezte meg ezt a csodálatos délutánt.

A helyi hagyományokhoz híven szekeres felvonulással, bálba hívással kezdődött a délután, majd közös áhítat után, a templomkertből gyalogosan, énekszó kíséretével vonult a 156 fős gyereksereg a helyi kultúrotthonba.

Annak rendje, és módja szerint kicsiktől a nagyokig minden csoport bemutatta a csősztáncot a körülbelül 300 főt számláló közönségnek.

Ezután ügyességi táncos feladattal kiválasztották a „csőszkirály párt”, majd kezdetét vette az éjfélig tartó mulatság, melyhez a talpalávalót a Huzavona Zenekar szolgáltatta.