Jelenlegi hely

Szőlőfürtöcskék

Szüreti mulatság a szenci óvodában

/ Krupár Luca /
krupár.luca képe
Az almanap után elmaradhatatlan, hogy egy újabb zamatos gyümölcsöt is megünnepeljünk, mely nem más, mint a szőlő.
Kovács Henrik és az óvodásokKovács Henrik és az óvodásokSzüreti mulatság

A Szent Mihály napjától Simon-Júdás napjáig tartó szüret, napjainkban is sok munkával, majd örömteli mulatozással telik. Hogy abból a pici ágacskából termés, majd pedig bor érlelődjön, igazán oda kell figyelni minden apró részletre. Így van ez a néptáncban is, a gyerekeket, mint a vesszőket terelgetni kell, ápolni, gondozni. Ezért is érkezett hozzánk Kovács Henrik, a Magyar Táncművészeti Egyetem tanára, aki játékosan bele-bele csempészte a néptánc szikráit a gyermekekbe. A szőlőszemek is egyedül lógnak, de mégis a fürtben a legszebbek, vannak zöldek, bordók, vörösek, fehérek, kisebbek, nagyobbak, lédúsabbak, savanykásabbak, édesebbek s még sok-sok fajtájúak. Ugyanúgy a néptáncban is megjelennek ezek a változatosságok, kiben milyen érzelmeket kelt fel, ki hogyan valósítja meg a mozdulatokat, kinek mit is jelent. A legfontosabb, hogy már így cseperedő korban megkapják azt a kellő foglalkozást, ízelítőt, azt az iciri-piciri szikrát, hogy abból tényleg egy nemes bor váljon, lehet egyesek, szőlők maradnak, vagy venyigék lesznek, vagy épp must forr ki belőlük, de mindegyikre szükségünk van, és így lesz kerek egész. Ezért is tartom fontosnak, hogy mind a hagyományokkal, játékokkal és a néptánc alapokkal is foglalkozzunk már az óvodában és nagyon hasznosak az ilyen foglalkozások, mindenki számára. Célom pedig, hogy az év végére egy jó nagy szőlőfürt kerekedjen ki a gyerekekből és az ott dolgozókból is egyaránt.

Tudtad? Nemcsak belsőleg, de külsőleg is igazi csodagyümölcs: a bőrre fiatalító, hidratáló, vitalizáló és méregtelenítő hatású.