Jelenlegi hely

Szüreti mulatság Zsobokon

/ Simon Luca Eszter /
simon.luca.eszter képe
November 11-én zenétől, énekszótól és tánctól volt hangos Zsobok kis falva. Az évről évre megrendezett szüreti mulatság most sem maradhatott el.
Szőlő harang és szőlő füzérBálba hívogatóPici tánosJáték

A szüreti mulatság felvonulással vette kezdetét. A Zsoboki Néptáncegyüttes fiataljai a zenészekkel karöltve végigjárták a falut, énekeltek, táncoltak és az esti mulatságba hívogatták a lakókat. Közben a lányok kosárból kalácsot, a fiúk kancsóból bort kínáltak.

Felvonulás  Nézelődők

A bál este hatkor, ünnepi istentisztelettel kezdődött, ebben a szőlő áldásáról és a mértékletességről esett szó. A mulatságot a Zsoboki Néptáncegyüttes kalotaszegi tánca nyitotta meg, amit gyermektáncház követett. Kisorsoltak egy üveg bort, majd kalotaszegi, felcsíki és moldvai néptáncok következtek. A táncház este 11-ig tartott, de a mulatság ezután sem maradt abba: hajnalig folytatódott a szőlő és a bor ünneplése.

Kicsik és nagyok, fiatalok és idősek ünnepelték az áldást, amit a szőlő és a bor adott. Ünnepelték a szüreti bál hagyományát és ezzel együtt azt a gyönyörű, értékes kalotaszegi kultúrát, amelybe volt szerencséjük beleszületni, és ami fontos számukra annyira, hogy újra és újra átéljék és továbbadják.

Fiatalok...  ... és idősek

Zenéltek: Rezeda zenekar - Szász Dávid (hegedű), Szopos Kálmán (brácsa) és Réti Zoltán (nagybőgő).

Táncot tanítottak: Pillich Balázs, Simon Luca Eszter

Rezeda zenekar