Jelenlegi hely

Tánclépésektől kopik a dévai gyerekek cipője

/ Ciceri Attila /
ciceri.attila képe
Mielőtt kijöttem Dévára nagyon keveset tudtam a Szent Ferenc Alapítványról. Sőt, azt mondanám, hogy semmit sem. Hallottam róla, de sajnos nem sokkal többet tudtam, mint amit a média sugárzott felém. Nagyon kíváncsian, kérdésekkel tele, félve ültem fel szeptember elsején a vonatra és indultam el ezen a kilenc hónapig tartó úton. Mostanra sikerült belerázódnom az alapítvány mindennapi életébe, a gyerekek ritmusába.

Pár nappal a 2015/2016-os tanév előtt megbeszélést tartottunk az alapítvány vezetőjével. Felvázoltuk egymásnak terveinknek, lehetőségeinket. Nagyon nyitott és segítőkész volt a közös munkát illetően. A próbákat és a csoportbeosztásokat rám bízta. Tájékoztatott, hogy ugyan volt korábban tánccsoport, de pedagógus hiány miatt sajnos nagyobb fellépésekre, szereplésekre nem került sor. Fontosnak tartotta, hogy a gyerekek önszántukból iratkozzanak fel a táncpróbákra. A megbeszélést követően beosztottam a próbaidőpontokat és felkerestem minden családot. Korosztály szerint 4 csoportba indult a táncoktatás. 1-2. osztályosok, 3-4. osztályosok, 5-6. osztályosok és a nagyok, akik 8. osztályosoktól a 12. osztályosokig egy csoportba járnak. Minden csoportban a korosztálynak megfelelően folynak a próbák. A fiatalabbaknál mozgásfejlesztéssel, ritmusjátékokkal, gyerekjátékokkal és alap ugrós lépésekkel ismerkedünk. A nagyobbak már tájegységekre lebontva tanulják a táncokat. Az 5-6. osztályosok Dél-alföldi táncokat tanulnak. Először az ugrós alapjaival kezdtünk ismerkedni, majd azt követte a csárdás. Most nagyon szépen, önállóan tudják a tanult lépéseket egymáshoz kötni, improvizálni. A legnagyobbak moldvai és ugrós lépések tanulásával kezdték a tanévet. A tanult ugrós motívumokból készült is a szüreti mulatságra egy koreográfia. A moldvai kötött szerkezete és könnyű lépései segítettek a csoportot összehangolni, alkalmazkodásra sarkalni. A próba elején bemelegítéssel és tréninggel fejlesztem mozgáskoordinációjukat és állóképességüket. Számos fellépésen, műsoron vettek már részt. Rendszeresen fellépnek az alapítvány vendégei, támogatói előtt, de többször szerepelnek a Téglás Gábor Elméleti Líceum műsorain is.

Most járok a program felénél. Nagyon sok tapasztalattal, élménnyel és értékes emberek szeretetével lettem gazdagabb. Jól érzem magam és örülök, hogy én is adhatok valamit ezeknek a gyerekeknek. Hiszem, hogy minden gyermekben ott van valahol mélyen a saját nemzetiségének gyökere, csak egy kicsit foglalkozni kell vele, hogy elkezdje kibontakoztatni a benne rejlő tehetséget. Később csak terelgetni kell, hogy ágait a helyes irányba növessze.

A program második felében is több eseményt szeretnék megvalósítani. Terveim között szerepel egy 5 napos tábor a körösbányai kolostorban, ahol a táncolás mellett különböző játékokkal csapatépítő versenyekkel bővítenénk közös élményeink tárát. Május 28-án kerül megrendezésre az „Összetartozás napja” című rendezvény, ahol minden csoport bemutatná a tanévben elsajátított táncokat, illetve Magyarországról is hívnánk tánccsoportot. Az új esztendőben a táncolást újult erővel, lelkesen, együtt folytatjuk!