Székely László nagyszalontai születésű építész, Temesvár főépítésze közel két évtizedig, 1903 és 1922 között, a modern Temesvár városképének kialakítója, a magyar szecesszió egyik legnagyobb mestere, maga is ízig-vérig monarchiabeli személyiség.
Akárcsak Krúdy Szindbádja, akárcsak sváb, magyar és lengyel felmenőim, több helyen megfordultak Monarchia szerte tanulmányaik során. Mindenkinek van kedvenc városa, akinek nincs, az talán sehol sincs igazán otthon. Nekem több is van, Bártfa, Igló, Kecskemét, Eger, Kaposvár, Kézdivásárhely, Máramarossziget, Székelyudvarhely, és most már Temesvár is. Székely László a szülővárosa, Nagyszalonta református algimnáziumába jár négy évig, innen Iglóra kerül (míg a nyíregyházi születésű Krúdy ezekben az években a szintén szepességi, közeli Podolinban tanul), de a gimnázium utolsó három osztályát Máramarosszigeten, a Református Kollégiumban abszolválja. Annak idején fontos volt, hogy a magyar értelmiségi ifjak a latin mellett megtanulják a németet is, és ehhez szüleik és gyámjaik német lakosságú városokba küldték őket. A szepességi városokban, és lenn a Bánságban, Temesváron, akkor még nyelvileg, kulturálisan, és társadalmi szinten is meghatározó volt a német lakosság jelenléte. Egyetemi tanulmányait a budapesti Műegyetem építészeti karán végzi.
Temesvár műszaki hivatalának vezetője, Szilárd Emil főmérnök 1902-ben nyílt ülésen javasolja műépítészi állás létesítését a polgármesteri hivatal keretei között, melyet azzal indokol, hogy Temesvár olyan fejlődés, olyan nagyszabású közberuházások, projektek előtt áll, amelyek ezt elkerülhetetlenné teszik. Elkezdődött a városon átfolyó Béga folyó szabályozása, hidak építése – melyek ma is szolgálják a várost, hiszen szinte mindegyik híd még a Magyar Királyság idején épült, a 19. század második felében, és a 20. század elején; sajnos, azóta átnevezték őket, olyan román és dák nevekre, amelyekhez valójában semmi közük (Podul Decebal, Podul Mihai Viteazul, Podul Regina Maria – az angliai születésű Mária román királyné után, akinek kultusza van a románok között, „nagy” előnévvel illetik, és nem elhanyagolható szerepe volt abban, hogy Románia megkapta Magyarország területeit), de a helyi magyar közösség máig megtartotta emlékezetében az eredeti neveket, mint ahogy az épületek, terek és utcák neveit is. Jómagam is eszerint tájékozódom a városban (és szerte a Bánságban, Partiumban és Erdélyben), a saját, eredeti kódrendszerem szerint, miközben persze ismerem a román neveket is, de magamban, és akivel lehet, a magyar és a német helyneveket használom. Nemzeti identitásunk szempontjából alapvetően fontos, hogy átadjuk az eredeti elnevezéseket, és a gyerekeink is eszerint tájékozódjanak.
Temesvár polgármestere, Telbisz Károly több ajánlást kap a kor nagynevű építészeitől, többek között Czigler Győző professzortól, akik Székely Lászlót javasolják a posztra. A fiatal építész vállalja a feladatot, egy kikötéssel, hogy nyithasson magántervező irodát. Példás szorgalommal és kitartással dolgozik mind városházi hivatalában, mind magántervező-irodájában. Komoly, igényes megbízásokat kap, amelyeken nagy munkabírással dolgozik, és amelyek ma is meghatározzák Temesvár városképét mind a négy történelmi negyedben, és az akkori külterületeken – Temesvár négy történelmi városrésze: Belváros, Józsefváros, Erzsébetváros és Gyárváros. Személy szerint nekem a Gyárváros a kedvenc negyedem, ami önmagában város a városban, olyan emblematikus épülettel, mint a Millenniumi Templom, ami már csak méreteivel is ámulatba ejtő. A templom építéséhez 1896-ban, a magyar honfoglalás ezeréves évfordulójának évében fogtak hozzá, ezért kapta a Millenniumi Templom elnevezést. Terveit Ybl Lajos János Mihály építész (magyar kir. várkapitány, a vaskoronarend lovagja), a Magyarországon híres Ybl Miklós műépítész családjának tagja készítette neoromán és neogótikus stílusban. A Millenniumi Templom lett Temesvár legnagyobb temploma, amelynek felszentelésére 1901. október második vasárnapján került sor Boldogságos Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonyának tiszteletére. Az akkoriban 12000 lelket számláló egyházközség ünnepén Telbisz Károly Temesvár szabad királyi város polgármestere ekképpen fogalmazott beszédében: „Ez a legnagyobb mű, melyet Temesvár városa valaha alkotott.” Dessewffy Sándor csanádi püspök a templom felszentelésekor a következőket mondotta: „Hirdesse egyúttal e templom a késő utódok előtt Temesvár Szabad Királyi Város hazafias érzületét, amelynek lelkesedése azt a Magyar Haza ezeréves fennállása emlékére emelte.” Amikor ezek között az épületek között leplezetlen lelkesedéssel és büszkeséggel járok nap mint nap, a hazaszeretetnek az a mágnesessége, deleje, ami a múltból itt maradt és a falakból, az építészeti formákból, a belső terekből árad, ma is át tudja hatni a lelket, erőt, hitet tud adni a kitartáshoz, a folytatáshoz; ugyanakkor a tények makacs dolgok: a magyarság itt is rohamosan fogy, és ahhoz képest, hogy 1920-ban, és még 1930-ban is a német ajkúakkal együtt abszolút többségben volt, ma már csak 3 százalék a magyarok aránya, a németek (svábok) pedig gyakorlatilag teljesen eltűntek. A városépítő nemzetek, nemzeti közösségek tehát olyannyira megfogyatkoztak (a németek és szerbek esetében gyakorlatilag eltűntek), hogy ma már „csak” az épületek, a közterek, az utcák, tehát maga a városkép emlékeztet az eredeti viszonyokra, állapotokra. Ez az a fájdalmas ellentmondás, Trianon átkos következménye, amivel iszonyatosan nehéz együtt élni, együtt lélegezni! Belegondolni abba, hogy nem „csak” országrésznyi területek vesztek el, és milliós magyar népesség került idegen hatalmak fennhatósága alá (előre borítékolva az asszimilációt, amit az idő messzemenőkig igazolt), hanem a nemzeti vagyon nagy része is elveszett, amin évszázadokon keresztül elődeink óvó, alkotó kézzel munkálkodtak, közös összefogással, személyes, közösségi, anyagi és erkölcsi áldozatokat hozva. Számomra, magyarként, a falaknak, utcáknak, köztereknek, hidaknak, városoknak, falvaknak, tájaknak ilyen üzenet is van, és ez az üzenet ma is érvényes, de csak akkor marad az, ha következetesen átadjuk, megtanítjuk a gyermekeinknek, az utánunk jövő generációknak.
Székely László közel két évtized alatt középületeket, iskolákat, bérpalotákat, szanatóriumokat, ipari létesítményeket, családi villákat, és reprezentatív magánházakat egyaránt tervez. Egyik első és nagy szakmai kihívást jelentő feladata a városi közvágóhíd terveinek elkészítése. Munkáiban remekül ötvözi a célszerűséget, a praktikumot, valamint a korszerű esztétikai és műépítészi követelményeket. Fontosabb munkái, a teljesség igénye nélkül: a Magyar Hitelbank, a vízművek, a városi gyermekmenhely, az erdészeti líceum, a gyárvárosi ortodox templom, a harisnyagyár, a belvárosi Brück-palota, az Emmer-palota, Neptun-palota (azaz, a városi közfürdő épülete). Más városokban is felfigyelnek műépítészi munkájára, így számos helyről érkeznek felkérések: ő tervezi szülővárosa, Nagyszalonta grandiózus városházát és az ottani főreál-gimnázium épületét, Versecen a szerb ortodox püspöki székesegyházat, továbbá, a szerb ortodox egyház vezetőivel kialakított kapcsolatának köszönhetően kap megbízást a temesvári Losonczy téri püspöki palota felújítására, homlokzatának átformálására.
Székely László egyik fő műve a temesvári piarista főgimnázium, rendház és templom három utca határolta nagyszabású épülettömbje, amelynek terveivel 1907-re készül el. Az ünnepélyes alapkőletételre 1908. március 28-án kerül sor, a komplexum 1912-re készül el teljesen. Temesvár mai főtere, az Opera tér is Székely László fő művei közé sorolható, hiszen neki jutott a feladat, hogy a teret megtervezze és az itt álló épületek közül a legtöbb az ő tervei szerint épül fel, mint például a Neuhausz-palota, Dauerbach-palota, Hilt- és Vogel palota, Széchenyi-palota, vagy a kereskedelmi és iparkamara épülete.
Műépítészi pályáját megtöri a vesztes világháború, az országvesztés, amely a városra és az egész Bánságra jellemző monarchiabeli prioritás, építkezési és fejlesztési kedv teljes megakadását is jelenti egyben. 1922-ben nyugdíjazását kéri, megválik városi műépítészi állásától. A továbbiakban magánépítészként dolgozik. Utolsó jelentős munkája a Temesvár belvárosában felépülő Magyar Ház háromemeletes palotája, amely a bánsági magyarság összefogásának és áldozatkészségének eredményeként, közadakozásból épül fel 1929-30-ban. Székely László a tiszteletdíjról lemond, teljesen ingyenesen tervezi meg. Ide kerülnek a helyi magyar intézmények: a Temesvári Magyar Dalárda, a Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület, az Arany János Társaság, és a könyvtár. Az épület jelenleg a Temesvári Magyar Tiszteletbeli Konzulátus és a Várbástya Egyesület székhelye.
Temesvár építészetének vitathatatlanul ő a legmarkánsabb alkotó egyénisége. Pályájának legtermékenyebb szakasza a Monarchia utolsó két évtizedére esik, amikor a város egymástól távol eső negyedekből feszes iramban korszerű nagyvárossá alakul, és látványos fejlődésnek indul. Székely László 1934-ben hal meg Temesváron, sírja a józsefvárosi temetőben található. Amikor Temesváron járunk, szakítsunk időt arra, hogy meglátogatjuk és tiszteletünket tesszük földi maradványainál! Temesvár nélküle később sem vált volna olyan kedvelt várossá, olyan sajátos építészeti, városképi- és struktúrájú jellemzőkkel, amelyek még ma is nagyban meghatározzák vonzerejét, amelyeknek köszönhetően Románia szerte az egyik legfontosabb turisztikai desztináció és befektetési központ. Soha ne feledkezzünk meg róla, hogy kik építették Temesvárt, Kolozsvárt, Nagyváradot, és a többi nagyszerű várost! – ez belső identitásunk, tartásunk része kell legyen, amit soha senki nem vitathat el, nem vehet el tőlünk, magyaroktól!
