A párhuzamos város: Gyárváros egy szokatlan, meglepő koncepciójú színházi produkció, amely A párhuzamos város sorozat második előadása (Józsefváros, Gyárváros, Erzsébetváros). Ana Mărgineanu és Peca Ștefan alkotópáros egy izgalmas formát talált az előadásnak valahol a fórumszínház, a bűnügyi nyomozás és a voyeurködés határvonalán. A színészek és nézők számára is kihívásokat és meglepetéseket tartogat a dráma (már ha lehet annak hívni ezt a furcsa szerkezetű darabot): a döntések eredményétől függően, valamint az improvizációs jelenetek és az előadás snittszerűségéből kifolyólag, nincsen két ugyanolyan befogadói élmény – mindenképpen érdemes többször megnézni az előadást, az alkotók saját bevallása szerint is.
A fesztivál második napján a közönség a nagyváradi Szigligeti Színház fergeteges produkcióját láthatta. Az Egy őrült nap, avagy Figaro házassága egy izgalmas formanyelvvel operáló munkája Botos Bálint rendezőnek. A szokatlan játéknyelv magabiztos használata, a lehengerlő humor és – ahogy a közönségtalálkozón hangzott el – kecses groteszk által jellemzett miliőben rajzolódik ki előttünk Figaro alakja, aki ezúttal maga az érdekek és érdekellentétek tengerén sodródó kispolgár, aki valójában csak arra vágyik, hogy együtt lehessen a kedvesével, és aki még akkor is, amikor látszólag minden összeesküdött ellenük, rendíthetetlen humorral és önreflexióval visz végig minket az előadáson. A nagyváradi színészek bravúros alakítása a fesztivál egyik legkiemelkedőbb élményévé tette az előadást.
A MAFESZT harmadik napján a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik legfrissebb előadását láthatta a nagyközönség. Visky Andrej Caravaggiója egy izgalmas helyzetekkel teli utazás, amely rendkívül sok témát vet fel. Szól művészetről, hatalomról, sikerről, szenvedélyről. Szól a szabadságról. Szól a halálról. Az előadásban hűen rajzolódik ki a zabolátlan, megalkuvásra nem hajlandó festő szenvedéllyel teli alakja. Az előadás mesterien lavírozik, egyszerre van jelen a könnyedség és a finomság valamint az agresszió és a durvaság is . Az alkotók nagyszerűen egyensúlyoznak a kettő között, nem zárják ki egymást az egyik pillanatban lebegő és légies lufik, a másikban pedig a borzalmas kegyetlenség, a behajtópisztollyal megvakított Caravaggio.
Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján a Leenane szépét játszotta a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Barabás Árpád előadása nagyon lecsupaszított, minimalista díszletben játszódik, ahol anya és lánya összezárva élik mindennapjaikat. Egymásrautaltságuk már az első pillanattól kezdve nyilvánvaló, de az előadás előrehaladtával lesz egyre inkább nyomasztó és mérgező. Annyira, hogy ösztönösen távolságot tartana tőle a néző, de a színészi játék finomsága, a szöveg és a helyzetek életszerűsége mégis megragadja a közönséget, és nem engedi, hogy távolságtartással kezelhesse ezt a szomorú összezártságot, amelyben – még ha valaha létezett is – szeretetnek nyomát sem leljük.
A Csíki Játékszín felkavaró témájú előadása súlyos morális kérdéseket boncolgat az egyéni és a társadalmi felelősségről. A Pillanatfelvétel a boldogság és hivatás tengelyén mozgó karaktereken keresztül bepillanthatunk mindennapi dilemmákba, de borzalmas emberi sorsokba, a háború rémségeibe is egyaránt. Mindezt egy emészthető, gyakran vicces – bár cseppet sem könnyed – formában tárja a nézők elé Vladimir Anton előadása. A háború képe nem csak ebben, hanem a következő előadásban is visszaköszön.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása, a Raszputyin egy vibráló, magával ragadó színházi élmény, hamisítatlan színház. Szőcs Géza szinte látnoki és húsbavágóan aktuális drámáját Sardar Tagirovsky vitte színpadra a rá jellemző tiszta és teatrális módon. Egy modern Jónás-történet ez, ahol a háború kitöréséig való visszaszámlálásig még van remény. A tét nem kicsi: a meggyőződés, hogy akár egyetlen ember is megválthatja a világot és százmilliók életét mentheti meg. Feszültséggel teli helyzetek, monumentális vizualitás és a színészi játék olyan hármasát látjuk az előadásban, amely igazán kivételes az erdélyi magyar színházi palettán.
De a MAFESZT nem csak előadások sorozata, a szervezők egyik célkitűzése volt az idén többek között az is, hogy a színházi szakma háttérben dolgozó munkatársainak workshop-lehetőséget biztosítson, amelynek a Magyar Ház adott otthont, hogy ezúttal azokon legyen a hangsúly, akiknek a munkája talán nem annyira látványos, mégis nélkülözhetetlen.
Az idei MAFESZT alkalmával Temesvár a találkozások központja lett: szakmai, emberi és színházi találkozások sokasága, amely a Magyar Kultúra Hetét emlékezetessé tette mindazok számára, akik részesei lehettek.
Fotó: Petru Cojocaru
