Jelenlegi hely

Tornaljai Városnapok - Dumaszínház

/ Csízi-Kurilla Tünde /
csizi.kurilla.tunde képe
Dumaszínház Tornalján. A Városnapok keretein belül megrendezett eseményt Ürmös Zsolt kezdte, Barnabás zárta, de az este a csúcspontját mindenképp Szép Bence produkciójánál érte el.

A városnapok másnapján este hét óra előtt pár perccel még csak alig negyedig telt a terem a műsor kezdete előtt. Nem derült ki számomra, hogy vajon a humorra nem kíváncsi annyira a felvidéki közönség, vagy túl tömény audiovizuális élmény volt az Ifjú Szívek tegnap esti előadása, s emiatt mindenki otthon maradt pihenni. A közönség összetétele mindenesetre más volt mint az ezt megelőző estén. Az estet Ürmös Zsolt kezdte, Barnabás zárta, de az este a csúcspontját mindenképp Szép Bence produkciójánál érte el. Hiába volt sok üres hely a művelődési központban a nevetés faltól falig ért. Szép Bence meglepettségében (40 emberből, hogy fér ki ennyi nevetés?!) még a műsorának fonalát is elveszítette, s kicsit velünk nevetett. Idézni nem szeretnék a frappáns poénokból, inkább csak remélem, hogy a jó hangulat, amelyet a műsortól kaptunk hatni fog másokra is, s a jövőben többen is részt vesznek majd a dumaszínház műsorán Tornalján.