Az egészségmegőrzés fontosságának jegyében, néhány nappal ezelőtt a nagyszalontai Magyar Ház adott otthont a „Titkok az egészséged megőrzéséért – a rejtett gyulladások és az életmódváltások szerepe” című előadásnak, amely iránt minden korosztály részéről nagy érdeklődés mutatkozott.
A program főszervezője, Csontos Pál-Roland köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva, hogy az idei rendezvények egyik kiemelt célja a fiatalok egészségtudatosságának erősítése. Mint elmondta, különösen fontos, hogy a mai rohanó világban már fiatal korban kialakuljon az a szemlélet, amely hosszú távon hozzájárul az egészség megőrzéséhez.
Az előadást Dupák Evelin, holisztikus életmód coach tartotta, aki közérthető és gyakorlatias módon vezette végig a hallgatóságot az egészséges életmód alapvető kérdésein. Az előadás során szó esett a betegségek kialakulásának hátteréről, a szervezetben zajló rejtett gyulladásos folyamatokról, valamint azokról az életmódbeli tényezőkről, amelyekkel mindezek megelőzhetők vagy mérsékelhetők.
Kiemelt figyelmet kapott az egészséges táplálkozás szerepe, a rendszeres testmozgás fontossága, valamint a vitaminok és a tudatos életvezetés hatása a mindennapi jóllétre. Az előadás nemcsak információt adott át, hanem gondolkodásra is ösztönzött: apró, mégis jelentős változtatások lehetőségére hívta fel a figyelmet.
Az esemény külön értékét az adta, hogy a hallgatóságban a fiataloktól az idősebb korosztályig mindenki képviseltette magát, így valódi közösségi párbeszéd alakulhatott ki az egészség témájában.
Az előadó így fogalmazott az esemény kapcsán:„Egy-egy előadás alatt mindig úgy vagyok vele, hogy ha csak egyetlen egy apróságot vagy újdonságot visz haza a hallgató, akkor már megérte.”
Hozzátette, hogy a szervezővel való korábbi szakmai együttműködésből született meg az ötlet, hogy Nagyszalontán is megszervezzék ezt az alkalmat, amely most sikeresen meg is valósult.
Az előadás ismét rámutatott: az egészség megőrzése nem egyetlen nagy döntésen múlik, hanem sok apró, tudatos lépésen. Ezek a közösségi alkalmak pedig segítenek abban, hogy ezek a lépések ne egyedül, hanem egymást támogatva szülessenek meg.

