Jelenlegi hely

Útjára indult a Vukovári Fonó

/ Bódi Viktória /
bodi.viktoria2022 képe
A szlavóniai magyar szórványban, Vukováron október első szombat délutánján rendeztük meg az első Fonó alkalmat. Ez a fajta tevékenység eddig hiányzott az egyesület életéből – annak ellenére, hogy sűrűn összejárnak a tagok – így hagyományteremtő szándékkal indítottuk útjára a helyi Fonónkat, amit biztosan követ még több is.
Vukovári Fonó_1Vukovári Fonó_2Vukovári Fonó_3Vukovári Fonó_4

A magyar egyesület tagjaival már ösztöndíjas kiérkezésem elején elkezdtünk készülni az eseményre: énekeket gyakoroltunk, verset tanultunk, tárgyakat gyűjtöttünk, archív felvételeket kerestünk a fonóval, mint társas eseménnyel és a szövés-fonás, mint tevékenységgel kapcsolatban. 

Az esemény elején előadásban idéztük fel, hogy valamikor hogyan zajlottak a fonók, milyen szabályok szerint működött a lányok és legények ismerkedése, majd archív fotókat, kisfilmeket néztünk a kender és gyapjú feldolgozásáról. Mivel oly sok alkotót megihletett a női munka és összejövetel eme fajtája, vagy akár csak a guzsaly, orsó, rokka, mint szimbolikus eszközök, ezért rengeteg anyagok találtunk a népművészetben és a szépirodalomban is ehhez kapcsolódóan. Az ismeretterjesztő rész után az asszonyok jókedvűen elevenítették fel, hogy az ő fiatal korukban, vagy talán még az édesanyjuk idejében hogyan is volt ez a falvakban, és ők személy szerint hogyan indultak el a kézimunka szövevényes útján. Előkerültek a cérnák, gyöngyök, fonalak és mindenki vidáman folytatta tovább munkáját a közösség bíztatására. A férfiak közben kártyáztak, anekdotáztak, mint valamikor régen a fonóban. 

  

A minőségi időtöltés jegyében biztosan rendszeresíteni fogjuk a Vukovári Fonót, hiszen akkora néprajzi és irodalmi anyag áll rendelkezésünkre ebben a témában, hogy hetekig tudunk róla beszélgetni, miközben mi magunk is ezt végezzük.