XX. Adventi koszorú vallásos versek szavalóversenye Déván

Hat megye (Arad, Fehér, Kolozs, Kovászna, Szeben és Hunyad) és tizenegy településének (Arad, Medgyes, Gidófalva, Gyulafehérvár, Nagyenyed, Nagyszeben, Vajdahunyad, Petrozsény, Torockó, Csernakeresztúr, Déva) diákja részvételével 2024. december 14-én, immáron huszadik alkalommal tartották meg az adventi koszorú vallásos szavalóversenyt a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban.

„A szeretet a másik gyengeségének a felismerése. Amiért a magam energiáit mozgósítani tudom, még akkor is, ha magam sem érzem különösképpen erősnek. A szeretet önmagunk meghaladása a másik ember érdekében.” (Pilinszky János)

 

A kicsik csoportos produkciója és Rácz Bianka köszöntő éneke után a műsorvezető, Csatlós Zsófia a fenti Pilinszky-idézettel, illetve arra reflektálva, miszerint energiánkat nemcsak az ember, hanem a közösség érdekében is mozgósítani kell, nyitotta meg a jubileumi szavalóversenyt. Ugyanakkor utalt a térre is, a Téglásra, melynek lelkes csapata ezúttal is tető alá hozta ezt a regionális szintű rendezvényt.

A szintén huszadik évfordulóját ünneplő intézmény igazgatója, Balogh Károly Csaba üdvözlő beszédében kiemelte, hogy reményei szerint „az itt elhangzó versek elsősorban a karácsonyi hangulat előteremtését szolgálják majd”, és csak ezen túl lesznek versenyben.

A megmérettetés korosztályonként külön tantermekben zajlott. Jómagam a legidősebbek, a 9–12. osztályos diákok szavalóversenyén vettem részt. A diákok közül többen választottak verset Adytól, Dsidától, Pilinszkytől, Túrmezei Erzsébettől és Aranyosi Ervintől.

József Attilától pedig A csöndes estéli zsoltárt hallhattuk kétszer – utolsóként is. Utolsó verszakából az „Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem” sor gyönyörűen zárta a szavalatok sorát.

Amíg a zsűri visszavonult az értékelésre, az aulában a csíkszeredai pedagógusokból álló Truba–moll zenekar koncertjét élvezhettük.

Közvetlenül a díjátadó előtt – különszámként – gyönyörű énekével Sipos Patrícia, a 9. osztályos nagyenyedi diák varázsolta pár perc alatt ismét meghitt, ünnepi hangulatba az aulát.

A zsűri elnöke, Vlaic Ágnes kiemelte, hogy az értékelésnél egyetlen szempontként Pál apostol korintusiakhoz írt első leveléből idézett: „Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom.” Ez a gondolat lebegett a szemük előtt.

Ezek alapján osztották ki a szép számú támogatók által odaítélt különdíjak mellett a dícséretért járó okleveleket, valamint a szakmai díjakat. A versenyen részt vett 102 szavaló közül idén első díjat nyertek: Nagy Kinga Alexia (előkészítő: 1–2. osztály); Varga Tóbiás (3–4. osztály); Nagy Bíbor (5–6. osztály); Gáspár-Barra Márton (7–8. osztály) és Horváth Johanna (9–12. osztály).

Mindent összevetve, színvonalas versenyt láthattunk/hallhattunk. A szavalók és az őket felkészítő tanárok munkáján túl külön dicséret illeti az iskola munkaközösségét, illetve a pedagógusi szervezőcsapatot. A versekkel egyébként is feldíszített iskola falai között – nekik köszönhetően – ma valódi versünnepben lehetett részünk.



(A fotókat Dulinszky László készítette.)