Hírek
Ez a húsvét más lesz, mint az eddigiek. A Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai egy kis húsvéti kincsesládikával…
Az élménypedagógia tapasztalati tanulásból indul ki. Általában olyan feladatokat foglal magában, mely kihívást…
Forradalmi megemlékezés nagyböjt harmadik vasárnapján
Az utolsó vasárnap, amikor a hívek fizikailag is jelen lehettek a Gyimes völgyi templomokban, március 15-ére esett.…
Az al-dunai települések létrejötte I.
Most, hogy a járványhelyzet miatt el kellett hagynom a szolgálati helyemet, azt gondoltam, kis történelmi…
A Petőfi Sándor Program Hunyad megyében tevékenykedő ösztöndíjasai húsvéti rajzpályázatot hirdettek a megyében élő…
2020 több szempontból is kiemelkedő év, áprilisban azonban akad egy nap, amely minden évben ugyanolyan fontossággal…
Idén is nagyon igyekezett a dési magyarság, hogy méltón megemlékezzen március 15-ről.
Sorozatunk harmadik alanya diák, néptáncos, közösségi vezető. Még csak 17 éves, feladatai annál jelentősebbek. A…
Nyelvünk a Kárpát-medencében I.
Milyen ismertetőjegyekkel rendelkeznek a határon túli régiók magyar nyelvváltozatai? Sorozatindító cikkünkben a…
A történet három évvel ezelőtt kezdődött, amikor a hajdani mentor és programkoordinátor gondolt egy merészet, és a…
