Jelenlegi hely

Adventre hangolódva

/ Csőke Krisztina /
csoke.krisztina képe
A Templom és Iskola Szórvány Egyesületnél idén sem maradhatott el az adventi koszorú készítése, melyhez az ünnepkör kezdetét megelőző szombaton gyűltek össze az érdeklődők a református parókián.
Készül a koszorúSokan vettek részt a programonA koszorúk elkészítéséhez Gáll László adott hasznos tanácsokatA résztvevők

Nagy volt a nyüzsgés szombat délután a Templom és Iskolánál, nem véletlenül: idén szerencsére még többen szerettek volna bekapcsolódni az adventi koszorú készítésbe. Ez alkalommal segítségünk is akadt Gáll László személyében, aki igazán hasznos tanácsokkal és minőségi anyagokkal járult hozzá az alkotáshoz.

Az összejövetelnek persze nemcsak a közös barkácsolás volt a célja, november 27-től kezdődött ugyanis Advent, a várakozás időszaka. Így ez egy jó alkalom volt arra is, hogy az ünnepkört megelőzően kicsit kikerüljünk a hétköznapok rohanásából, zajából, és jobban oda tudjunk figyelni Istenre, a társainkra, valamint önmagunkra is – hangsúlyozta Megyasszai Attila lelkész is. Bár az adventi koszorút mindenki ismeri, történetével, jelentésével sokan nem vagyunk tisztában. A különböző motívumok megismerésében Megyasszai Júlia volt segítségünkre: megtudhattuk például, hogy a lila szín, amely a gyertyákon, szalagokon köszön vissza többek között a bűnbánatot jelképezi. A koszorú másik hagyományos színének, a rózsaszínnek is jelentése van, advent harmadik vasárnapján gyújtják meg az adventi koszorún az Úr eljövetelének közelségét szimbolizáló gyertyát.

Ezután következett a koszorúk és a díszítőanyagok kiválasztása – ez a feladat pedig igencsak nehéznek ígérkezett, hiszen Gáll László jóvoltából rendkívül sok érdekes, igényes alkotóelem közül választhattak a jelenlévők. A természetesebb koszorúk hívei találhattak maguknak mohával borított koszorút és választhattak hozzá többek között tobozokat, fahéj rudakat vagy gyapjúpamacsokat is – aki pedig egy hagyományosabb koszorút szeretett volna készíteni, csengők és gyöngysorok közül is válogathatott. Az elkészült koszorúk mind gyönyörűek lettek, a sebtében összehívott zsűri nem is tudta igazán eldönteni, hogy melyik volt a legszebb, hiszen mindegyik csodálatos volt a maga módján. Ez az esemény végén megörökítésre is került, mindenki örömmel állt össze egy közös fotóra, büszkén mutatva az elkészült koszorúkat.