Jelenlegi hely

Az ősz ember előtt kelj fel!

/ Becske Adrienn /
becske.adrienn képe
Idén ősszel Tordaszentlászlón került sor az Erdélyi Református Egyházkerület Észak-Erdélyi Régiós Nőszövetségi találkozójára, ahol négy egyházmegye képviseltette magát. Az összejövetel körbejárandó és megszívlelendő témája a következő igén alapult: „Az ősz ember előtt kelj fel…!” (3 Mózes 19,32)
tordaszentlászlózsobokiak tordaszentlászlónkalotaszegi hímzészsoboki asszonyok

Az Észak-Erdélyi Régiós Nőszövetségi találkozóra a dési-, a kalotaszegi-, a kolozsvári- és a tordai egyházmegye gyülekezeteiből, plusz a helyiek közül közel 500 résztvevő jött el a találkozóra.

 Az összejövetel istentisztelettel kezdődött, utána a négy egyházmegye esperese, a meghívott vendégek és a helyi lelkész köszöntötte az összegyűlteket.

Az előadások során nagy hangsúlyt fektettek az idősekkel való tiszteletteljes, segítőkész bánásmód fontosságára. Emlékeztettek rá, hogy türelmesnek kel lennünk velük, hiszen gondoljunk bele, hogy gyengeségük, betegségük kapcsán mennyire ki vannak szolgáltatva, és mennyire magatehetetlenek a segítségünk nélkül. A diakónia munka az idősek segítését kell legfontosabb feladatának tekintse, amiben a legtöbbet az egyház hölgy tagjai tudnak tenni. Kérték, hogy segítsék őket lelki életükben is, de ha épen arra van szükség, hogy bevásároljanak, vagy bevigyenek egy veder vizet, akkor ezt is tegyék meg.

Ezután rövid szünet következett, ahol a házigazdák a résztvevőket teával, kávéval és finom házi kaláccsal kínálták. Ebben az időszakban volt lehetőség megtekinteni a templom háta mögött elnyúló domboldalon található temetőt, továbbá a települést.

Tordaszentlászló Kolozs megyében, a Gyalui Havasok és az Öreghavasok találkozásánál, a Hesdát, a Rákos és a Fenes patakok forrásvidékén fekszik. Alapítása I. Szent László király nevéhez fűződik, az első fennmaradt írásos emlékek, amelyekben a falu neve szerepel, 1285-ből származnak. A jelenlegi templomot 1888 februárjában kezdték el építeni, és hihetetlen nagy összefogással és összetartással ugyanazon év szeptemberében megtartották a templomszentelést.  A legutóbbi, 2012-es népszámlálás adatai szerint a lakosok száma 4.275, ebből 53% magyar, 45% román, 1% roma vagy más nemzetiségű.

A szünet után még két előadás következett szintén a szépkorúak segítésével kapcsolatban, melynek keretén belül a felmerülő gondolatok és kérdések megosztására is volt lehetőség, továbbá egy rövid, témába vágó megható kisfilm is megtekintésre került

Az összejövetel végén a házigazdák mindenkit finom töltött káposztával és süteménnyel vendégeltek meg.

Zsobokról (Kalotaszegi Egyházmegye) 14-en képviseltük a települést. A nap végén mindenki feltöltődve és élményekben gazdagon térhetett haza az övéihez.

 

Szeressétek az öregeket!

Nagyon szépen kérlek titeket, 
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat.
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket!

Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretet.
Szenvedtek Ők már eleget,
A vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket!

Ne tegyétek Őket szük odúkba
Ne rakjátok Őket otthonokba.
Hallgassátok meg a panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat.
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket!

Ők is sokat küzdöttek értetek ,
Amíg fölnevelkedtetek.

Fáradtak Ők is eleget,
Hogy ti módosabbak legyetek.
Ők is elfogadtak titeket,
Mikor Isten Közéjük ültetett.
Azért én kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket!

Ha majd az örök szeretet
Elhívja Őket közületek,
Ti foglaljátok el helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek.
S mindazt, mit nekik tettetek,
Azt adják nektek a gyerekek.
Azért előre intelek titeket,
Szeressétek az öregeket!

(Óbecsey István)