Jelenlegi hely

Csendes Napok Resicán

/ Csőke Krisztina /
csoke.krisztina képe
Az év végéhez közeledve sokan érzik úgy, hogy kezdenek elfáradni a mindennapos rohanásban, és nincs igazán idejük a szellemi feltöltődésre. Egy kicsit megállni és magunkba nézni ugyanakkor rendkívül fontos a lelki egyensúlyunk megőrzéséhez, hogy továbbra is jó szülők, barátok, munkatársak legyünk. A Templom és Iskola Szórvány Egyesület által életre hívott, november végével kezdődő programsorozat is ezt a célt szolgálta, hogy az emberek kicsit kiszakadjanak a hétköznapokból és a valláson keresztül jobban megismerhessék magukat.
Beszélgetés Varga Jóska bácsivalA résztvevőkLelki program Dohi ZoltánnalSokan voltak kíváncsiak a Csendes Napok programjaira

A programok november 23-25. között Varga Jóska bácsi, egy szilágysági "parasztpróféta" érkezésével kezdődtek. Jóska bácsi először a govondári Magyar Kulturális Központba látogatott, ahová nagyon sokan eljöttek, hogy meghallgassák. Ő pedig beszélt. Hol fiatalkori éveiről, hol pedig a megtérésének történetéről – az emberek pedig áhítattal lesték minden szavát. Még pedig azért, mert Varga Jóska bácsi életében semmi rendkívüli nincs, ugyanazokkal az örömökkel és nehézségekkel nézett szembe élete során, mint sokan mások. Éppen ezért mindenki számára nagyon emberiek, ismerősek lehetnek az élményei – a megtérése, életének megváltoztatása pedig sokaknak szolgálhat tanulsággal.  A következő két napban a Templom és Iskola látta vendégül, ahol nagyobb hangsúly került a közös éneklésre, bibliai történetek olvasására és megfejtésére, illetve hitbéli kérdésekről is beszélgettek a jelenlévők. Mindezt kötetlen, mindenki számára érthető formában. Jóska bácsi mindenkit biztatott a kérdések feltevésére, és felajánlotta, hogy szívesen beszélget bárkivel kettesben is. Úgy sejtem pont ez a közvetlen, személyes hangvétel volt az, ami miatt mind két napon sokan ellátogattak a beszélgetésre.

Pontosan ezért volt sikeres Dohi Zoltán látogatása is, aki december 8-10 között járt a városban, hogy hasonlóan laza keretek között beszélgessen a helyiekkel. Mondandójának középpontjában az emberek közti törések és azok befoltozása állt. Mint az egyik alkalommal elmondta, fölösleges azt gondolnunk, hogy léteznek tökéletes kapcsolatok,óhatatlanul létrejönnek törések két ember között. Ugyanakkor az okok megkeresése, a kommunikáció és a megoldások aktív kutatása az, ami megkülönbözteti a sikeres emberi kapcsolatokat a sikertelenektől. A szatmári előadó látogatásának harmadik napja volt a legmozgalmasabb, ezen a napon kiscsoportos beszélgetések, éneklés és közös ebéd is színesítették a programot.

A rendezvények befejeztével mindenki érdekes gondolatokkal gyarapodva, szellemileg felfrissülve hagyhatta el a Templom és Iskola épületét. A jelenlévők nagy száma megmutatta, hogy nagy szükség van az ilyen kötetlenebb vallási programokra is, mint amilyen a Csendes Napok eseménysorozat volt.