Együtt lenni élmény, együtt lenni érték!

Szilágysomlyón a vakációban is a tanulásé volt a főszerep, rendhagyó módon. Játékos formában kapott teret a tapasztalati tanulás. Január második hetében élménypedagógiai foglalozásokat tartottam a helyi gyerekek, fiatalok és szülők számára.

A szilágysomlyóiak a vakáció kínálta szabadidőt kihasználva, korosztályokra bontva vettek részt a foglalkozásokon több napon keresztül.

Az általános iskolások programját egyszerűbb tevékenységek alkották sok játékkal tarkítva. Mondókák, labdajátékok és jégtörők mellett az együttműködésre irányuló feladatok kaptak szerepet.

  

A felső tagozatosoknak és középiskolásoknak már összetettebb feladatokkal kellett megbirkózniuk. Elsősorban a csapatépítésé és problémamegoldásé volt a főszerep. A feladatok a diákok együttműködésének, kommunikációs készségének fejlesztését, valamint közösségi értékek tudatosítását célozták meg játékos formát öltve.

   

A szülők vidám hangulatú, közösségépítő esteken kapcsolódhattak ki. A játékok a közös munkára és problémamegoldás hatékonyságának fejlesztésére, valamint az asszertív kommunikáció elsajátítására irányultak, de úgy, hogy egyben szórakoztató is legyen. A foglalkozások végén mindenki levonhatta saját tanulságát és értékelte a tapasztaltakat.

Öröm volt együtt dolgozni a szilágysomlyói közösség apraja-nagyjával! Remélem a jövőben lehetőségem adódik visszatérni.