Erdély és Kassa szoros történelmi kapcsolatai jól ismertek. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem kassai bevonulásakor, majd esküvőjén 1626-ban aligha gondolhatott arra, hogy az utókor majd egyszer ebben a városban is az ő halálának napján emlékezik meg a gyérülő magyarságról. Most Dél-Erdély "követei" érkeztek a felvidéki nagyvárosba, ahol A Magyar Szórvány Napja alkalmából szólhattak a kassai polgárokhoz.
A Márai szobornál-
Előadás
-
Jelmondat
-
Hallgatóság
Szegedi László Tamás, a Brassói Református Egyházmegye esperese, Kőhalom parókus lelkésze tartott nagy hatású előadást a kassai Rovás Akadémián, amely a Kőhalmi Református Egyházhoz hasonlóan a Petőfi Sándor Program egyik fogadószervezete. A Program egyik kiemelt célja a Kárpát-medence különböző utódállamaiban élő magyar közösségek közötti kapcsolatteremtés, mely különösen nagy jelentőségű lehet olyan erősen szórványosodó vidékek esetében, mint a kassai régió vagy Dél-Erdély.
Az előadó az egyház és az magyar oktatás együttműködésének jelentőségéről szólt, majd az általa alapított szórvány-diákotthon mindennapi életén keresztül festette meg a Dél-erdélyi magyar közösség élethelyzetét, mindennapi kihívásait vagy éppen útvesztőit. Az előadás nem számadatokra, grafikonokra épült, sokkal inkább a hit, az elszántság, a tevékeny és fáradhatatlan közösségszervező élet megnyilatkozása volt. A kis előadóterem minden szeglete megtelt Erdély édes levegőjével, az ottani emberek tiszta szívűségével, szeretetével.
Kassán, Magyarország Főkonzulátusának és a számos magyar szervezetnek köszönhetően a kulturális élet színterei biztosítottak a régió magyar lakossága számára. Találunk magyar színházat (Thália), képzőművészeti alkotó csoportot (Rovás Akadémia), konferenciákat, közművelődési napokat, és számos egyéb eseményt szervező országos szervezetet (CSEMADOK) is. Ugyanakkor Dél-Erdély szórványszigetein legtöbbször az egyetlen közösségszervező közeg az egyház, mely a hitélet fontos lelki hátterének biztosítása mellet megannyi kulturális, közművelődési feladatokat is ellát. Az egész más szellemben, más anyagi háttérrel bíró közösségi élet a mindennapi életet élő emberek aktivitására, áldozatvállalására kell hogy épüljön ahhoz, hogy működőképes legyen. Talán ebben rejlik az ereje is. Az önerőből táplálkozó közösségi életnek nagyobb lehet az összetartó ereje is. Az erősebb egymásra utaltság nem engedheti a külön-külön szervezetekbe való tagozódást. Mert ami a tömbmagyarság életében jótékony, ugyanaz a szórványban a közösség felaprózódását jelentheti.
Az esperes úr rámutatott arra, hogy fontos a jelenlét a többségi nemzet felé történő megnyilvánulás különböző értékközvetítő fórumok alkalmával, illetve a magyar identitás vállalása minden színtéren. Ennek legfőbb oszlopa a magyar oktatás választása, mely már az óvodában elkezdődik. Ezzel talán a kassai magyarság egyik Achilles-sarkába vágott, de a mondanivalóját hitelesíti saját élete, aki maga a templomépítő, a diákotthon alapító, az óvodától az érettségiig való magyar oktatás őrlángját biztosító lelkipásztor.
Könyvek, folyóiratok és egyéb kiadványok mellett, esperes úr a kedvelt jelmondatával is megajándékozta a hallgatóságot, Isten áldását kérve Kassára:
„Előbb Isten elé kerül minden, ami téged ér”
Végül pedig az arra legmegfelelőbb pillanatban valaki átvette a szót, és nem szokás szerint a felvezetőben, hanem mintegy az elmondottakat nyomatékosítván, irodalmi véget kerekített az előadásnak. De ő nem egy színész volt, mint oly sokan hitték, hanem a Kőhalmi Szórvány-diákotthon egykori segédlelkész-nevelője, aki ma az egyik legszebb Dél-erdélyi nagyközség, Alsórákos lelkipásztora, Csákány Antal. A verssorok dörgedelmesen, lelkiismeret ébresztően zengték:
„Eredj, ha tudsz! ”
Eredj, ha tudsz
Eredj, ha tudsz… Eredj, ha gondolod,
hogy valahol, bárhol a nagy világon
könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
eredj…
Szállj mint a fecske, délnek,
vagy északnak, mint a viharmadár,
magasából a mérhetetlen égnek
kémleld a pontot,
hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
hiszed: a hontalanság odakünn
nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
hogy odakünn a világban nem ácsol
a lelkedből, ez érző, élő fából
az emlékezés új kereszteket.
A lelked csillapuló viharának
észrevétlen ezer új hangja támad,
süvít, sikolt,
s az emlékezés keresztfáira
téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.
Hajdanában Mikes se hitte ezt,
ki rab hazában élni nem tudott
de vállán égett az örök kereszt
s egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
meglátogatták az itthoni árnyak,
szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
a szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták…
Eredj, ha tudsz.
Ha majd úgy látod, minden elveszett:
inkább, semmint hordani itt a jármot,
szórd a szelekbe minden régi álmod;
ha úgy látod, hogy minden elveszett,
menj őserdőkön, tengereken túlra
ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
de itthon maradok.
Leszek őrlő szú az idegen fában,
leszek az alj a felhajtott kupában,
az idegen vérben leszek a méreg,
miazma, láz, lappangó rút féreg,
de itthon maradok!
Akarok lenni a halálharang,
mely temet bár: halló fülekbe eseng
és lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyújtózsinór,
a kanóc része, lángralobbant vér,
mely titkon kúszik tíz-száz évekig
hamuban, éjben,
míg a keservek lőporához ér.
És akkor…!!
Még nem tudom:
jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
de addig, varjú a száraz jegenyén:
én itthon maradok.
(Reményik Sándor)
