Egy hónappal korábban az 56-os forradalom emlékhétvégéjére készülve kiírtam egy pályázatot a vízaknai közösség számára, 56 üzenete napjainkban fotó – és esszépályázatot. Az első díj mindkét kategóriában egy Magyarországi kirándulás volt. Október 23-án pedig istentisztelet után összegyűltünk a Gyülekezeti Otthonban, hogy megnézzük a gyermekek és az ifjúság által előadott ünnepi műsort. Egy szép előadással készültünk, mellyel elmondtuk milyen időszak is volt akkor a világban és Magyarországon, kik voltak azok a pesti srácok, mit követeltek, mi volt az a szabadság utáni vágy, hogyan zajlottak a harcok, hogyan úszott két hétig szabadság és örömmámorban a magyar nép, s hogyan verték le a forradalmat. Mindezt versekkel és dalokkal fejeztük ki. Megszólalt többek között az Álmodtam egy világot magamnak, de a Honfoglalás dala is. Elénekeltük a Ha én rózsa volnék című éneket. Elhangzott a Mennyből az angyal, de Szózat is és természetesen nemzeti imádságunk. Virágokat helyeztünk a lyukas zászló elé. Megható műsor volt, többen megkönnyeztük. A pályázat eredményhirdetése után pedig a Terror Háza múzeum által összeállított kiállítást tekinthettük meg.
Ennek a megemlékezésnek a folytatásaként november 23-án Erdélyi lelkész a lyukas zászló alatt címmel kerekasztal-beszélgetést és fogadást szerveztünk. Varga László nyugalmazott erdélyi lelkipásztor érkezett hozzánk, aki 88 éves és az egyetlen élő erdélyi lelkész, aki ott volt pest utcáin az 56-os forradalom idején. 1956 őszén doktoranduszként két hónapos kutatási ösztöndíjjal tartózkodott Magyarországon, így lett szem- és fültanúja az 1956-os forradalomnak, amiről így vall: „Szelíd ember vagyok, csak a háttérben oldalt mentem. Ordítani sem ordítottam, mert az már nem jött ki a torkomon. Csak lábbá, füllé és szemmé változtam azokban a napokban. Mindenütt igyekeztem ott lenni, hogy szedjem a begyembe a dolgokat, mint a mesében a Kiskakas, és itthon bocsáthassam ki begyemből a tüzet.”
Laci bácsi tenni akart a magyar népért, a forradalom előre haladásáért, elmosolyodva mondta magáról: „Nyugodt, szerény ember vagyok, de 56-ban kicsit mindenki megbolondult, még én is.” Így történt, hogy a két hónapos Magyarországi tanulmányi szabadságon összegyűjtött kutatásait átcsempészte a határon, és november 4-én örömmel és szabadságmámorban érkezett haza Erdélybe, nem is sejtvén, hogy amíg ő úton volt haza, addig a szovjet csapatok leverték a forradalmat, és Budapest lángokban áll. Aktív résztvevője lett az erdélyi eseményeknek, hiszen „mindenki megtette azt, amit megtehetett. Aki arravaló volt, memorandumot fogalmazott, a fiatalok röpcédulákat gyártottak, a tanárok elmesélték a diákjaiknak, hogy miről van szó, a lelkipásztorok a templom előtt az embereket világosították fel. Aki ennyit sem tudott, az ült a rádió mellett, és ujjongott vagy zokogott, de annyit megtett.” 1957 elején Dobai István nemzetközi jogász barátjával együtt memorandumot fogalmaztak az Egyesült Nemzeteknek, amiben kérték, hogy az erdélyi magyarság kérdését csatolják a magyar-kérdéshez. „Sok ember tudott róla, elolvasta, és hozzászólt, de mi négyen úgy határoztunk, hogy senkit bele nem keverünk, viszont mi nem tagadjuk azt, amit tettünk, ha letartóztatnak, mert előbb-utóbb a hatósággal számolnunk kellett. Küldésre készen állt a memorandum, amikor letartóztattak, és kiderült, hogy már hónapokkal azelőtt tudtak róla. Hazaárulásért kettőnket életfogytiglanra, másik kettőt 25-25 esztendőre ítélték.”
Varga László hét évet töltött különböző romániai börtönökben politikai fogolyként. A börtönévekről A fegyencélet fintorai című börtönnaplójában számol be részletesen. „Éltem, most már tudom, s bátran mondhatom. Három dolog kellett ahhoz, hogy éljünk: hit, humorérzék és a vállalás öntudata. A hit erőt adott. Aki hitt, az tudta: életem Isten kezében van, aki nagyon szeret, és akinek célja van most is velem. Szeretteimre is gondot visel, és mindent a javamra fordít. Aki hitt, abban békesség volt, és ezt a békét árasztotta erőt adva másoknak is. Tudott másokkal foglalkozni, s mindig találni valami elfoglaltságot magának. A humorérzék segített mindennek meglátni a humoros oldalát, s így a mindennapi megaláztatást, jól kiagyalt kínzást vicc forrásává alakítani. Madách is a börtönben tanulhatta meg ezt a mondatot: „Tragédiának nézed? Nézd komédiának, és mulattatni fog!” A harmadik dolog, ami ugyancsak nagy erőt adott, az a vállalás öntudata. Az, akiben ez megvolt, tudomásul tudta venni, hogy tett valamit, amit helyesnek látott, tudta, hogy elkaphatják, s mégis vállalta. Ha e három tulajdonság közül egy is megvolt, elég lehetett a túléléshez, de ha az emberben mindhárom megvolt, életformát tudott teremteni, s nemcsak túlélni, hanem élni tudott a börtönévek alatt. Nagy ajándék, hogy nekem mindhárom megvolt, s így tudtam élni az alatt a hét év, négy hónap és hét nap alatt.”
Varga László ma már nyugdíjas lelkipásztorként Marosvásárhelyen él. Nem engedték, hogy befejezze doktorátusát, de mai napig folytatja teológiai tudományos munkáját. Palatka, Somkerék, Marosfelfalu után, ahol csendben folytatta építő, templom-renováló, gyülekezet gondozó munkáját, 1988-ban került Marosvásárhelyre. Itt megbízták új gyülekezet, a Marosvásárhely VIII. Cserealja, szervezésével. 1989-ben engedély nélkül templomot építtetett. 1990-ben elnöke lett a Romániai Magyar Keresztény Demokrata Pártnak, aztán örökös tiszteletbeli elnöke. 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet.
Leírhatatlan élmény és megtiszteltetés volt a vele való beszélgetés. Mindenkiben sok kérdés merült fel, amit ő lelkesen válaszolt meg nekünk. Más volt az egy hónappal korábban szervezett megemlékezés, mert akkor a tanultakból, a leírt dolgokból készítettem fel a gyerekeket és a fiatalokat, arról meséltem, amit én is tanultam vagy olvastam. Laci bácsi által viszont mi is oda tudtuk képzelni magunkat az 56-os pesti utcákra, és az utána uralkodó viszonyok is kézzelfoghatóbbak lettek. A történetek a börtönévekről mindannyiunkban mély nyomott hagytak, megtudtuk milyenek voltak a mindennapok, milyen volt egy büntetőcella, hogyan üzengettek és beszélgettek a falakon keresztül jelezve, akár még verseket is költve ilyenkor. Elmesélte nekünk Laci bácsi, hogyan csempészte be a cellába a Bibliáját, hogyan lapozgatta és rejtegette azt vagy hogyan tartott istentiszteletet és osztott úrvacsorát a cellában. Maradandó élmény marad mindenkinek a vele való találkozás.
Köszönjük, hogy vállalta ezt a hosszú utat értünk Vízaknaiakért és ellátogatott hozzánk, valamint köszönjük, hogy megosztotta velünk történeteit életéről, munkásságáról, a forradalomról és a börtönévekről így 60 év távlatából. Köszönjük, csak tanulhattunk tőle, tanulhattunk a hitről, az egymás szeretetéről, elfogadásáról és a hazaszeretetről.
Hálásan köszönöm a segítséget a szervezésben Demeter Irénnek és Demeter Dorkának.
Szervezők és segítők: Csiki –Mákszem Lóránd, Csiki - Mákszem Enikő, Fekete Enikő, Szőlősi Mónika, Bíró Gyöngyi, Bíró Emil, Bíró Sarolta, Dari Attila, Fekete Loránd, Pop Bogdán, Pop Florin, Bajusz Erika
Fotók: Csiki - Mákszem Enikő, Ferencz Tünde és Ferencz Izabella
