A sepsiszentgyörgyi Folker együttes két tagja novemberben járt először nálunk. Koszta Enikő meghívására most újra ellátogattak hozzánk, ezúttal teljes létszámban, a zenekar mind az öt tagja húzta a ”talpalávalót”. Gyönyörű magyar népi zenével, népdalokkal, csujogatásokkal nyűgöztek le minket. Miközben ők muzsikáltak, Benkő Éva nagy profizmussal bonyolította le a játékokat (kecskés, gólyás), fiú-lány csúfolódó mondókákat, illetve moldvai és gyimesi tánclépéseket tanított. Gólya és kecske bábut is bevont a szórakozásba, ezután a hangszerekkel is megismertette a gyerekeket, akik remekül szórakoztak.
A másfél órán át tartó játékot, táncot és éneklést követően főtt kukoricával kínáltuk a kicsiket, majd a szülőkkel együtt kimentünk az udvarra, ahol következett a télűző bábégetés. Illyés Etelka egy emberméretű bábot készített erre az alkalomra, amit fáklyákkal gyújtottunk meg. A gyerekek a tűz körül álltak és kiabálva elűzték a rosszat és a telet. Végezetül a Folker együttes vezényletével elénekeltük a ‘Tavaszi szél vizet áraszt’ című népdalt, így már biztosan megérkezik a tavasz.
Köszönjük a Bethlen Gábor Alapnak, hogy támogatták rendezvényünket!
Szeretnénk a közeljövőben sok ehhez hasonló rendezvényt szervezni. A legközelebbi játszóház időpontja március 10., péntek 17 óra, témája az 1848-49-es forradalom és szabadságharc. Szeretettel várjuk a gyermekeket!