Jelenlegi hely

A gyulai citerás látogatása a Krassó-Szörény megyei szórványban

/ Csőke Krisztina /
csoke.krisztina képe
Kiss Ferenc idén másodszor látogatott Resicabányára, hogy játékával a helyieket szórakoztassa. Ez alkalommal azonban nem csak a megyeszékhely lakói örülhettek érkezésének: a citeraművész több más városban, Oravicán, Nándorhegyen és Boksánbányán is zenés délutánt tartott az ottani magyaroknak.
Népzenei délután NándorhegyenCitera est ResicabányánOravicaA boksánbányai közönség

November első hétvégéje eseménydúsan telt a Templom és Iskola Szórvány Egyesületnél, a szervezet vendége volt ugyanis Kiss Ferenc gyulai citerás, aki két nap alatt négy zenés délutánt is tartott a megye magyarjainak. A program péntek délután Nándorhegyen kezdődött, ahol meglepően sokan összegyűltek a korai kezdés ellenére. A helyiek mintegy két órán keresztül élvezhették a citerakísérettel felcsendülő népdalokat, de az igazi hangulatot az adta, hogy mindenkinek lehetősége volt bekapcsolódni az éneklésbe. Az esemény így egy valódi közösségi program volt, ahol mindenki felidézhette az akár több évtizede nem hallott és énekelt dalokat. A nap azonban a nándorhegyi programmal nem ért véget, hiszen este 6 órától Resicán hirdették meg a népzenei estet. Az alkalomra kiválasztott kalocsai népdalcsokor egy kis gyakorlással igazán meggyőzően szólt az összegyűltek előadásában, és itt is nagyon sokan éltek a lehetőséggel, hogy egy általuk választott népdalt közösen elénekeljük. Itt ütközött ki igazán, hogy a resicai magyarság Románia más - más szegletéből költözött a városba, hiszen a helyi változatok néhol különböző szövegezést kaptak, de ez nem okozott különösebb nehézséget, hiszen a jó hangulat és nem a tökéletes előadás volt az est lényege!

Szombat délután Oravicán folytatódott az eseménysorozat, a legutolsó állomás pedig Boksánbánya volt vasárnap délután. Talán itt zajlott le az egyik legmeghatóbb jelenet: az egyik vendég egy olyan népdalt szeretett volna meghallgatni, amit régen a saját falujában énekeltek. Ezt úgy tűnt, hogy csak ő ismeri, így egyedül kezdte el az éneklést. Nemsokára azonban kiderült, hogy más is tudja a dal szövegét, így végül többekkel együtt eleveníthette fel a falujában töltött időket. Kiss Ferenc citerás látogatásának ennek köszönhetően elég megindító befejezése kerekedett. A vendégeskedésének bátran mondhatjuk, hogy mindenki örült, a magyarság visszavárja őt Krassó-Szörény megyébe.

Kiss Ferenc citerás előadása Oravicán ide kattintva meghallgatható.