Jelenlegi hely

Karácsonyra várva

/ Hock Judit /
hock.judit képe
2016. december 21-én a Gyimesbükki Dani Gergely Iskola tanulói színvonalas karácsonyi műsort mutattak be.
karácsonyi_műsor_a_dani_gergely_iskolábanFenyőtánc8. osztályosok keringőjeostorcsattogtatás

Az ünnepi rendezvény moderátora Gazdag Erzsi versét idézve nyitotta meg a programot.

„Szól a csengő, száll a dal.
Itt van a karácsony.
Arany csillag tündöklik
a fenyőfaágon”

Az ünnepi műsor betanítása a Dani Gergely Iskola pedagógusai és Tankó Előd, gyimesbükki kántor úr segítségével valósult meg. A rendezvény során a közönség láthatott keringőt a nyolcadik osztály tanulóinak előadásában, a harmadik osztályosok pedig különleges jelmezben fenyőtáncot mutattak be,. A dalok és versek mellett megtekintettük az irgalmas szamaritánus példázatát a felső tagozatos tanulók előadásában, amelyben a segítségnyújtást, az embertársainkhoz való odafordulás értékét emelték ki.

Újévi jókívánságok és a gyerekek lelkes ostorcsattogtatása zárta a karácsonyi műsort, majd az iskola igazgatónője, Nagy-Galaczi Hajnal mondott ünnepi beszédet. A rendezvényen jelen voltak Gyimesbükk testvérvárosának, Telkinek a képviselői is. A testvérvárosi küldöttség kitüntetésben részesült az Iskolának nyújtott támogatásáért, amelyet Nagy-Galaczi Hajnal igazgatónő adott át.

Az ünnepi műsort megelőző napokban a tanulók ünnepi díszeket készítettek az iskola karácsonyfájára, amelynek különleges üzenete van: a saját, kézzel készült díszek személyes kötődésünket és karácsonyi várakozásunkat rejtik.

Az Iskola FirkÁsz névre keresztelt, havonta megjelenő újságja is ünnepi kiadásban került az olvasók elé. Szerkesztésében törekedtünk a személyes, gyermekek számára is könnyen érthető tartalomra, ezzel is igyekeztünk segíteni az ünnepre való ráhangolódást.Jézus születésére várva, a gyimesi gyerekekkel az Adventi időszakban verseket, énekeket tanultunk, és készültünk a pásztorjátékra is, amelyet Szenteste mutatnak be a templomban.

Áldott, Békés Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánok Gyimesbükkről!