Megérkezésünket és a regisztrációt követően szívélyes fogadtatásban volt részünk, kávéval, teával és reggelivel vártak bennünket, majd 11 órától istentisztelettel indult a közös nap. Bedő Boróka kőhalmi beosztott lelkipásztor hirdetett igét, olyan üzenettel és útravalóval ruházott fel, és indított haza bennünket, melyek erőt adó szavak lehetnek a mindennapokban. Elmondta, sokat gondolkodott, hogy milyen igét válasszon erre az alkalomra, amikor ilyen sok nő és asszony gyűlt össze, akik nap mint nap keményen dolgoznak, és próbálnak a saját közösségük javára tenni, segédkezni. Milyen üzenetet adjon nekünk, azoknak, akik tudják milyen nehéz megharcolni az egymást követő napok terhével, milyen nehéz a fárasztó munka után az egyház és a közösség életében tevékenykedni, milyen nehéz a jólétért való küzdelem, milyen nehéz az egymás elfogadása, megértése és a sok-sok gond, fáradság kizárása úgy a családi összejövetelen, akár a vasárnapi istentiszteleten.
Az igehirdetés az Apostolok Cselekedeteiből 9,36-43 versek alapján szólalt fel, és állított elénk példát, nem mást, mint egy női tanítványt Tábithát, más néven Dorkást. Thábitha Joppéban szolgálta az Urat, hirdette Isten tanítását, és szüntelenül cselekedte a jót, adományozott, szőtte a ruhákat és öltözékeket azoknak, akiknek szüksége volt rá. Nem kérdezte, és nem érdekelte, ki kicsoda, ki milyen ember, ki milyen vallású, hisznek-e az Úrban vagy pogányok, odafordult mindenkihez, és segített. Ma, amikor az előítéleteink sokszor meggátolnak bennünket a jó cselekedeteinkben, akkor gondoljunk őreá, és legyünk olyan Tábithák, akiket nem érdekel, hogy a körülöttünk, a közösségünkben élő emberek milyenek, tegyünk jót velük is, forduljunk kedvesen feléjük is, segítsünk nekik is, és legyünk összekötő kapcsok köztük és a Jóisten között. Tábitha nem ítélkezett, hát ne tegyük mi sem. Másik szívhez szóló üzenet az volt, hogy lássuk meg úgy magunkban, úgy másokban azt a jót és azt az ajándékot, amit a Jóisten nekünk adott. Ha nyitottak tudunk lenni egymás felé, akkor meg tudjuk majd látni, és be tudjuk majd fogadni a másik emberben rejlő jót és ezáltal az Urat. Ha felismerjük magunkban az Istentől kapott ajándékot, akkor tudunk majd őáltala és segítségével cselekedni. Közben minden egyes elénekelt ének, dicséret és zsoltár betöltötte a templomot, betöltötte, és csak úgy zengett. Megható volt.
Az egybegyűlteket Kassay Judith Katalin, a Brassói Egyházmegye Nőszövetségi elnöke köszöntötte, s megnyitotta a találkozót. Ezután Nt. Miklósi Mátyás Csaba, Erzsébetváros lelkipásztora üdvözölt bennünket, elmondta mekkora öröm, hogy felújított templomukban köszönthetnek bennünket, és az ok, amiért ez a templom év közben is gyönyörű, felújítástól függetlenül, az az, hogy minden vasárnap tele van. Hát kívánom, hogy a megjelent gyülekezetek tagjai is örvendhessenek hazatérve megtelt templomoknak.
Ezt követően az erzsébetvárosi gyülekezeti kórus felemelő előadását hallgathattuk meg Miklósi Zsófia Villő tiszteletes asszony vezetésével, mely előadást Nt. Szegedi László, a Brassói Egyházmegye esperesének köszöntője és útravalója követett. Elmesélte, sajnálattal tapasztalta, hogy több gyülekezetben nincs már vallásóra, és felhívta a figyelmet, hogy az iskolai vallásóra nem helyettesítheti az egyházi vallásórákat. Ekkor büszkén ültem padban, mert nálunk, a vízaknai gyülekezetben még vannak gyermekek, akiknek tarthatunk vallásórát, és van egy lelkes tiszteletes urunk, aki minden szombaton két korosztálynak tart Káté órát, melyet a gyermekeknek szóló vallásóra követ, este pedig az ifi foglalkozás. Ezen a vásárnapon pedig elindítottuk a vasárnapi iskolát, tervezzük továbbá a gyermek-, és ifjúsági istentiszteleteket.
A délutáni program keretén belül Dr. Buzogány Emese, kolozsvári kórházlelkész előadása következett, aki „A református család szerepe ma – családi kapcsolatok” címmel indított meg bennünk gondolatokat s köztünk egy beszélgetést. Az előadást követően kiscsoportos foglalkozáson beszélgethettünk a példamutatás fontosságáról, hogy csak úgy tudok jó családi és egyházi mintát mutatni a gyermekemnek, ha következetesen állítok elé nap mint nap jó példát. Ha nemcsak küldöm őt a vasárnapi istentiszteletre, hanem el is kísérem és mint család, együtt veszünk részt, ha nemcsak küldöm őt a házasság felé, hanem példát mutatok a saját békés, szeretetteljes, sokszor ugyan fáradságos munkával teli, de arra érdemes házasságommal. Ha nemcsak küldöm őt a családalapítás felé, hanem jó példát tudok mutatni a mi gyermekvállalásunkkal, mert érzi azt, hogy szeretetben, megértésben, elfogadásban és támogatásban neveltük fel őt, és ezáltal felelősségteljesen tud majd ő is felelős gyermekeket nevelni. Hogy milyen fontos a szülő, nagyszülő, keresztszülő feladata a nevelésben, a lelki nevelésben, az egyház közelebb hozásában a gyermekek és a családok életébe. Megneveztünk olyan személyeket, akik maradandó nyomot hagytak a lelki életükben, és választ adtunk arra a kérdésre is, hogy kinek hogyan vesz részt a családja a gyülekezeti életben.
Egy szép zárszó után minden gyülekezet ajándékot kapott egy falitányért, a következő Zsoltárral: „Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten…”. Mi a méltó helyét az Ifjúsági Házunkban találtuk meg. Végül meglátogattuk a kisváros örmény katolikus templomát, és ebéddel, tombolával zártuk a programot.
Hazaérkezvén ezekkel a gondolattal feküdtem, és ezt szeretném tovább adni, előző este földrengés volt, ezen a szombaton viszont remélem mi magunk is megremegtünk, megremegtünk és úgy tértünk haza, hogy a kis útravalónkat hazavittük, kicsomagoltuk, és elosztottuk az év hátra lévő napjaira, és bízom benne, hogy tovább is, azt csipegetve pedig eszünkbe jut majd mindennap az üzenet, hogy legyünk napjaink Tábithái és Péterei, fogjuk meg egymás kezét, magyarok a magyarokét, és segítsük egymást. És ha Tábitha tovább ment mindig eggyel, akkor én is, fogjuk meg ne csak a magyarok kezét, hanem szétszóródva a nagyvilágban a körülöttünk élő nemzetek kezét, és segítsük egymást alázattal, békével és szeretettel.
Fotók: Papp Gyula Attila, Petőfi Sándor Program Ösztöndíjas, Medgyes
