Magyar Kultúra Napja Tiszakálmánfalván

2018. január 25-én Tiszakálmánfalván is megemlékeztünk a Magyar Kultúra Napjáról. Rendhagyó esti programot szerveztem a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben. Az általam vezetett Derenduca Néptáncegyüttes és Gubancolók Néptáncegyüttes táncosai vettek részt a rendhagyó foglalkozáson. A magyar szellemi és tárgyi néprajz volt az est központi témája.

A Magyar Kultúra Napja

Köszöntő után egy erdélyi, mezőségi népdal bemutatásával kezdődött az est, melyet közös éneklés követett. Elhangzott a Mátyás király és a jószívű szegény ember c. népmese. Nem véletlen esett erre a mesére a választás, hiszen 2018-ban Mátyás király emlékévet írunk. A gyerekek ezután rövid, közérthető néprajzi ismertetőt hallgathattak, kiemelve magyar kultúránk szellemi és tárgyi kincseit. A cél az volt, hogy a jelenlévők bővítsék ismeretanyagukat, tudásukat. Ezután filmvetítés következett, megnéztük a Magyar Állami Népi Együttes, Naplegenda c. előadását.

Közös kézműveskedés volt az esti program egy részében, ahol népművészeti motívummal díszített könyvjelzőt készítettünk a gyerekekkel. A jó társaság és a kellemes időtöltés kihozta a nagyobb gyerekekből a spontán táncolást, ami egy óra szabad táncot eredményezett a színpadon.

Nagyon jó hangulatú, tartalmas, közös estét töltöttünk együtt!