Jelenlegi hely

A Magyar Szórvány Napja Gátalján

/ Dani Bence /
dani.bence képe
Énekléssel egybekötött zenés-táncos kulturális programmal ünnepelték 2016. november 20-án, 16:00-tól a Magyar Szórvány Napját Gátalján, Temes megyében. Idén a Temesvár északi határán fekvő Újszentes községről érkezett néptáncegyüttes, asszonykör és a szépkorú férfiakból szerveződött dalkör szórakoztatta az egybegyűlt gátaljai magyarokat. A rendezvény a temesvári Szórvány Alapítvány szervezésében valósult meg.
Sibinszky László, a gátaljai magyar közösség képviselője nyitóbeszédet mondA Butykos Néptáncegyüttes székelyföldi táncot is mutat beAz újszentesi Szépkorúak híres magyar népdalokat énekelnekAz Újszentesi Háziasszonyok táncelőadása

Az eseményt Sibinszky László, a helyi magyar közösség képviselője nyitotta meg, aki köszönetet mondott a temesvári Szórvány Alapítványnak a szervezésért és a kilátogató újszentesi közösségnek, amely teljesen ingyenesen lépett fel és a kiutazást is saját forrásaiból finanszírozta. Beszédében elmondta, hogy bár a Magyar Szórvány Napját hivatalosan november 15-én ünneplik, mégis szervezési okokból a hétvégére ütemezték az eseményt, hogy a fellépők és kilátogatók számára is alkalmas időpontot biztosítsanak. Ezt követően Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke fogalmazott meg gondolatokat a szórvány magyarság közötti összetartás és tevékeny együttműködés fontosságáról. 

Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke beszédet mondott a rendezvény megyitóján

A kulturális műsort a Butykos néptáncegyüttes fellépése keretezte, amelynek tagjai között a kisiskolás és az egyetemista korosztály egyaránt képviseltette magát. Felcsíki tánccal nyitottak, majd az estébe forduló rendezvény végén egy székelyföldi tánc bemutatásával búcsúztak el.  

A Butykos Néptáncegyüttes felcsíki táncot mutatott be

A továbbiakban az Újszentesi Háziasszonyok humoros táncelőadásokkal gondoskodtak a felszabadult hangulatról. A lelkes háziasszonyokból alakult kör évek óta látogatja vidám műsoraival a környező településeken élő magyarokat.

Az Újszentesi Háziasszonyok vidám hangulatú táncos fellépése

A férfiak is képviseltették magukat a rendezvényen, hiszen az újszentesi Szépkorúak köre híres magyar népdalokkal készült. Később ismét az Újszentesi Háziasszonyok kerültek a figyelem középpontjába. Egy kétszereplős rövid komédiát adtak elő, amelyben a határokat nem ismerő nagyszülői szeretet jegyében licitáltak egymásra saját unokáik mesébe illő eredményeivel a rövid jelenet oroszlánszívű nagymamái.

Az Újszentesi Háziasszonyok közül Bodor Angéla és Orbán Margit komikus jelenetet mutattak be

A gátaljai vendéglátók jóvoltából megterített asztal mellett zárult a rendezvény, ahol a jőkedvű beszélgetések után még közös nótázásra is maradt ereje a résztvevőknek.

Az esemény vendéglátással zárult