Mielőtt a határt átléptem volna tudatosítottam magamban, hogy egy időre búcsút mondhatok a magyar feliratoknak, a latin betűknek. Ennek ellenére azonban, amikor beértem az első faluba kellemeset csalódtam. Várakozásaim ellenére számtalan magyar felirattal találkoztam – persze a jóval több ukrán nyelvű kiírás között. Bár ezek a települések nincsenek messze a magyar határtól, mégis jellemző lakosságukra a magyar nyelvtől és kultúrától való fokozatos elidegenedés. Ez egy lassú folyamat, ami fölött semmi esetre sem szabad szemet hunynunk. Az ilyen esetekben ugyanis nemcsak a jelenkori, hanem a jövő magyarságáról is szó van.
A Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumban már izgatottan várták érkezésemet. Itt berendezkedtem, és rögtön be is kapcsolódtam a tanévkezdés előtti munkálatokba.
Alig egy hét alatt sok új, értékes emberrel ismerkedtem meg, bejártam a környező falvakat, beszélgettem a helyiekkel. Ez egy különleges világ, más az emberek gondolkodásmódja, más az emberek életritmusa: valamiféle különleges nyugalom és bölcsesség árad belőlük.
Hét nap alatt az ember általában nem tud nagy tanulságokat levonni az általa egy teljesen új környezetben tapasztalt impulzusokból, élményekből, viszont számomra mégis elegendő volt az a néhány rövid kis beszélgetés ahhoz, hogy rájöjjek, van még mit tanulnom. Az itt eddig eltöltött néhány nap segített ráeszmélni, hogy a „Haza”, a „Magyar”, a „Nemzet” szavaink sokkal többet jelentenek a határokon túl élő magyar testvéreink számára, mint ahogyan azt mi Magyarországon élők gondoljuk. Ezek a szavak valakinek az életet, az anyanyelv mellett való szakadatlan küzdelmet, a magyar identitás megőrzését jelentik. Amíg mi az anyaország határain belül békésen éljük életünket anélkül, hogy egyszer is komolyan elgondolkodnánk azon, hogy mit is jelent igazán egy Nemzethez tartozni, mit jelent Magyarnak lenni, addig a határokon túl több millió magyar vívja meg harcát napról napra, hogy hazájához hűséges maradhasson.
S mégis, mi adja az itt élő emberek számára az erőt a számos küzdelem és megpróbáltatás közepette? Az a mélyről fakadó hit és meggyőződés, amit a költő, Sajó Sándor egyik versében így fogalmaz meg: „Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!”
