Az adventi időszakkal megkezdődött az előzetesen a resicai reformátusok adományaiból és a HOE szervezet támogatásával vásárolt élelmiszerek kiosztása a megye nélkülöző magyarjai számára. A téli időszakban sok családnak okoz nehézséget, hogy a fűtés megemelkedő költségei és az ünnepekkel járó plusz kiadások mellett az asztalra is jó minőségű, kiadós ételek kerüljenek. A tartós élelmiszereket tartalmazó csomaggal ezt szeretné megkönnyíteni a Templom és Iskola Szórvány Egyesület, akik február végéig a megye hét nagyobb magyarlakta településén keresik fel a rászorulókat. Különösen nagy öröm, hogy lesznek olyan települések, ahol több alkalommal is sor kerül majd adományosztásra.
Ez egyben egy remek alkalom arra is, hogy a helyi magyarok együtt tölthessenek egy kis időt is, így az élelmiszercsomagok kiosztása mellett közös programokra, például filmnézésre, beszélgetésekre is sor kerül. Megyasszai Attila, az egyesület vezetője az egyik ilyen beszélgetéssel töltött délután után megjegyezte, nagyszerű érzés volt számára, hogy református lelkészként az adventi ünnepkörhöz kapcsolódóan lehetősége volt magyarul beszélnie Istenről az összegyűlteknek - mint elmondta, sokan már csak román nyelvű istentiszteleteken vesznek részt.
A megye magyarságának mindenképpen hasznára válna, ha tagjai minél szorosabb kapcsolatot alakítanának ki a közösséggel, hiszen az aktív kulturális élet, az élő közösség ezeken a területeken a magyarság fennmaradásának záloga. A Templom és Iskola Szórvány Egyesület reményei szerint az olyan általuk szervezett események, mint az adventi filmklub, remek lehetőséget teremtenek arra, hogy az emberek megismerhessék egymást, közösséggé kovácsolódjanak.