Jelenlegi hely

Szerda délutánok a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban

/ Varga László Mátyás /
varga.laszlo.matyas képe
A Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum 1992 óta folytatja a piaristák által 1770-ben megkezdett munkát.
JátékJáték_02Kókuszgolyó készítés 1Kókuszgolyó készítés 2

Az iskolába nemcsak Temes megyéből, de az egész Bánságból érkeznek gyerekek, így ez Temesvár egyik legszínesebb iskolája. A diákok büszkén őrzik hagyományaikat és szívesen mutatják be egymásnak vetélkedős tánccal egybekötött ünnepségeken is.

A Gerhardinumba már óvodásként lehet csatlakozni és hamarosan – a felnövő általános iskolás osztályoknak köszönhetően - egészen a magyar nyelvű érettségiig lehet majd tanulni. A gimnáziumban két nyelven folyik az oktatás: magyar és román nyelvű osztályok vannak az évfolyamokban.  Jelenleg közel száz diák lakik hétköznap a kollégiumban, melyből körülbelül negyvenen magyar osztályokba járnak.

A magyar bentlakásosokkal találkozunk szerda délutánonként Golda Lucával és Kiss Endrével és közösen gyürkőzünk meg a magyar, angol, matek vagy számunkra egzotikusnak tűnő logika vagy gazdaságtan házi feladatokkal, majd estig közösen játékra adjuk a fejünket.

Közösségépítő és mentálhigiénés játékokat választunk, melyben a gyerekek többsége lelkesen vesz részt, sőt néha ők javasolnak játékokat, játékváltozatokat. A játszós alkalmak közé néha komolyabb témákat is becsempészünk, melyeket rövidfilmek segítségével dolgozunk fel, de előfordult, hogy játék helyett közösen készítünk süteményt.

A következő hónapokban sportprogramokkal, barkácsolással, főzéssel és kézműves foglalkozással fogjuk színesíteni a találkozókat.