Szívhez szóló igehirdetés hallgattunk Csiki-Mákszem Lóránd tiszteletes úrtól, aki felhívta a figyelmünket, hogy ne felejtkezzünk meg az idősekről, az ő tiszteletükről és szeretetükről. Intett bennünket és az időseket arra, hogy az időskor bár nehézségekkel, fájdalommal, betegséggel jár sokszor, akkor is tekintsünk rá úgy, mint Isten ajándékára, aki kitüntet bennünket szeretetével azáltal, hogy hosszú, szép éveket és életet ad nekünk. Majd kihívta a közösség időseit az úrasztala köré és Isten áldását kérte életükre, megköszönte a mindennapi fáradozásukat értünk, a gyermekekért, unokákért, a családért. Erővel, kitartással és bátorítással szőtte át jókívánságait. Egy perces néma csenddel emlékeztünk meg azokról, akik már nem lehetnek közöttünk.
Egyik legmeghatóbb pillanat volt az életemben, s őrizni fogom emlékként a képet, amint ki-ki a botjára, ki-ki egymásban karolva, kézen fogva állt ott előttünk, már-már meggörbül háttal, ráncokkal teli arccal, ugyanakkor csillogó szemmel, még most is segítő, meleg kézzel, szerető szívvel és hálával. Számomra meséltek a meggörbül hátak, melyek az évek során a munka által hajoltak meg, az eres, dolgos, ma már reszkető kezek, melyek annyi nehézséget fogtak, ugyanakkor gyermekeket, minket dajkáltak. A deres fejek, melyek egykor színekkel pompáztak, de ma már átváltották a színüket, ahogy nyárból őszre fordulva a levelek megsárgulnak, megfakulnak.
A közösség legkisebbjeivel egy áldást énekeltünk, ezzel köszöntve és kívánva egy csodaszép következő évet, amíg jövő évben újra összegyűlünk, ugyanis hagyományt teremtünk az időseket ünneplő, hálaadó istentiszteletből. „Áldjon meg Téged, áldjon az Úr, őrizzen Téged, őrizzen Ő!”- hangzott a gyermekek éneke.
Úgy gondolom ez a közös tiszteletadás nemcsak az időseknek jelentett sokat, hanem nekünk is, nekünk is, akik átvettük az ő helyüket az élet forgatagában, most mi rohanunk és dolgozunk, igyekszünk biztosítani a jólétet, felnevelni a gyermekeket, közben pedig megfeledkezünk róluk. Róluk, akik felneveltek, akik annyit segítettek és ápoltak bennünket. Most mindannyiunk szíve összeszorult és úgy mentünk haza, hogy igyekezni fogunk nemcsak az év ezen a napján köszönetet mondani, hanem minden nap hálával fordulunk feléjük és azzal a kedvességgel, amivel ők fordultak hozzánk mindig.
Istentisztelet után egy kis ajándékkal és teával készültünk a Gyülekezeti Otthonban. A köszöntőmben elmondtam, inkább a fiatalabbakhoz szólok, és kérem őket arra, hogy szeressék az öregeket, tanuljanak tőlük, tiszteljék és adjanak hálát minden együtt töltött percnek. Ne sajnálják az időt arra, hogy oda üljenek közéjük, és meghallgassák a meséjüket vagy a panaszukat. A gyermekek közös éneke után átadtuk a szeretettel készített ajándékokat. Ezután egy vicces anekdotával ajándékozott meg bennünket a tiszteletes úr, mely történetben mindenki meglelte örömét, és a keserűségünkön is tudtunk nevetni, s közben kicsit mindenki elfelejtette búját, baját. A történet valahogy úgy szólt, hogy a gyorsan, csak úgy repülő földi 30 év után jönnek a szamár 40-es évek, amikor is csak húzzuk az igát, azt az 50-es ökör évek követik, amikor is terebélyesedünk, s nem feltétlenül a vagyonra kell itt gondolunk, sőt. Azt, a kutya 60-as évek követik, amikor is az addig felépített dolgaink iránt, legyen az család vagy tulajdon, őrző, védő reflexeink lépnek életbe, ezt pedig követik a 70-es majom évek, amik meg ugye sokszor már magunkat húzva-vonva, fogatlanul telnek. Ami viszont a 70 év felett jön az Isten ajándéka, hát gondoljunk minden 70 év feletti évre így, és adjunk érte hálát!
Az együtt töltött időt kötetlen beszélgetéssel zártuk. Záró gondolatként elmondottam, hogy ezen a napon én is hálát adok nagypapámért és nagymamámért, és szeretettel köszöntöm őket, viszont most 9 hónapig távol vagyok tőlük. A vízaknai közösség időseire most úgy tekintek, mint nagyszülőkre, és csak remélni tudom, ők is befogadnak úgy, mint egy plusz unokát.
Köszönettel tartozom a lelkes segítőknek, akik önzetlenül segítettek ennek a csodálatos összejövetelnek az előkészületeiben.
Szervezők: Csiki-Mákszem Lóránd (református lelkipásztor), Bajusz Erika (ösztöndíjas)
Önkéntesek: Papolczi Imola, Wilhelem Gyöngyi, Pop Bogdán és Pop Danika
Fotó: Ferencz Tünde, Ferencz Izabella, Bíró Gyöngyi, Szőlősi Mónika
