A már második éve megrendezésre kerülő eseménynek a célja, hogy egy közösségi élményen keresztül megismertesse a hagyományos magyar konyha ízeit az akár nem magyar emberekkel is.
Szombaton már reggel fél kilenctől elkezdődött a teljes gőzzel való készülődés a délutánra. Nem volt egyszerű a menüje, ám annál ínycsiklandóbb. Az előétel házi sonkába töltött kacsamájpüré, legényfogó leves (egyesek már ezektől jól laktak), és csikós tokány, a desszert pedig túrós-, mákos- és káposztás rétes volt, utóbbiból készült édes és sós változat is. Azért ennek a menünek a végigkóstolásához kellett ám a teherbírás!
Bár Editkét idézve, ha nem készül elő még péntek délután erre a napra, akkor bizony nem győztük volna a feladatokat. Nem kevesebb mint 40 főt vártunk vendégségbe.
János természetesen a küszöbön állt – vagy az asztal előtt térdelt, vagy a fazék felett magasodott – a kamerával a kezében, hogy megörökítse mind a főzés folyamatát, mind az Editke által ismertetett recepteket.
Míg Editke a főételt és a levest készítette el alkalmi kuktái segítségével, addig Magdi az előétel és a desszert kivitelezéséért volt felelős.
Nagyon büszke voltam arra, hogy érdemben tudtam segíteni. Többek között az összes uborkapillangót én hajtogattam. Igaz, eleinte kicsit bénácskák voltak, de aztán egész jól belejöttem. Ezt megerősítette bennem Magdi csodálkozóan elismerő arckifejezése, mikor elkészültem, és indultam más tennivaló után nézni, ő pedig azt hitte, hogy feladtam. Erre először nem azt a választ várta, hogy már rég kész vagyok. De megtanultam egyebek mellett retek- és paradicsomvirágot is göngyölgetni.
Említettem, hogy én is sürögtem-forogtam, vagy legalább félreálltam, hogy útban ne legyek.
Elképesztő volt látni, hogy számomra ipari mennyiségű étellel dolgoznak a főszakácsok. Ennyi csikós tokányt még nem láttam eddig egy helyen. Arról nem is beszélve, ahogy a rétestészta nyújtása zajlott.
Délutánra az egész klubhelyiséget jól átjárta már az elkészült ételek sokféle illata (a kabátom még mindig párolt káposzta szagú).
Az előétel az asztalokon, csöngettek is az első vendégek. Lassan megérkeztek mindannyian, és nekiláthattunk a köszöntéseknek.
Mint ahogy az újabban lenni szokott, a három főmuskétás felvette az ízőrző lovagrendi viseletét, és ismertették a jelenlévőkkel a menüt Rákóczi Anna, országos elnök segítségével. Majd az első pálinka után tényleg nekiláthattak az előételnek.
Közben egy egész bűbájos gyereksereg verődött össze, akik élénkítették az estét – azáltal biztosan, hogy a szemek sarkából azért csak utánuk kellett néha-néha pillantani egy-egy kés, villa megmarkolása után.
A rendkívül finom leves és főétel után már csak az "alig" laktató rétesek, a kávézás, és a jó hangulatú beszélgetés maradtak hátra. Majd végül a lassú, jóllakott, álmatag hazatámolygás.
Így telt el a 15. főzőeseményünk. Aki nem hiszi, járjon utána a következő alkalommal!
Várjuk szeretettel az ostravai magyar klubba!
