Jelenlegi hely
„… a hétfőt, a keddet, pénteket, a szavakat, mert édesek, tanulni kell magyarul és világul, tanulni kell mindent, ami kitárul, ami világít, ami jel: tanulni kell, szeretni kell.” (Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell)
Hétről-hétre találkoztunk Temesváron. Tanulnunk kellett a magyar szavakat, kifejezéseket. Minél többet, minél szebben, helyesebben… De valahogy… Valahogy folyton azon kaptuk magunkat… Tréfálkozunk, kacagunk, játszadozunk, beszélgetünk… Nem kérdem én. Mégis mondja. Hát csak mondja!
Hallgatok. Hallgatom.
S remélek.
Remélem, hogy hallgatásommal, figyelmemmel segítek.
Jó pár éve odaajándékoztam egy fekete, keménykötésű füzetet Herr Hübsch-nek. Visszaadta. Azt mondta, írjam, rajzoljam, tervezzem tele. Jó pár éve… üres. Írni kellene... Élni. Megélni. Átélni. Tapasztalni…
Írni. Rajzolni. Tervezni kellene…
A fekete, keménykötésű füzetbe…
Terveket szőni és együtt, közösen „életre kelteni”.
Ezért jöttem…
Dévára…
Beszélgetni, kapcsolódni, tanulni. Hallgatni… Megismerni... igazakat… múltakat, álmokat, jövőket… megérteni... Segíteni… jó szóval biztatni, támogatni... Őket. Az embereket. Messziföldi magyar embereket.
