Gimnáziumi tanulmányaim után 2009-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán szereztem járműgépész diplomát, de éreztem, hogy nem ez az én utam. Az egyetem mellett a kecskeméti SOS falu nyári táboraiban dolgoztam, illetve matematika korrepetálást vállaltam, ekkor körvonalazódott már bennem a pedagógiai pálya gondolata. 2005-ben kezdtem el hagyományos íjászattal, majd barantával foglakozni. Bátyámmal megyénk több településén csapatokat, versenyeket, edző hétvégéket és táborokat szerveztünk, végül többek bíztatására beiratkoztam a Kecskeméti Tanítóképzőbe, és 2017-ben tanítói diplomát szereztem. A tanítási nagygyakorlatot Válaszúton, a Kallós alapítványnál töltöttem, ahol az iskolai órák mellett íjász és szablyavívó edzéseket is tartottam.

A magyar pedagógia számára az íjászat és a népi küzdelmi játék hagyománya még kiaknázatlan kincs, amely a változó, pörgő, ingerekben gazdag világban is megállja a helyét. Leköti a gyerekek figyelmét, pillanatok alatt megtanulják, és izgalmas, értékes világot fedeznek fel benne. Elsősorban ezen szeretnék munkálkodni kárpátaljai szolgálati helyemen Csepén, és a környező településeken, Királyházán, Tekeházán, Csomafalván. Tervezem még, hogy kézműves és bábszakkört indítok, sportversenyeket és hétvégi rendezvényeken vetélkedőket szervezek. Szeretnék a helyi néptáncos életben is részt venni, és mindenben, ami magyar. Ismerőseim gyűjtik a könyveket, hogy az iskolában létrehozhassunk egy házi könyvtárat. Fafaragó barátaimmal pedig nekiláttunk két Szent László szobor elkészítésének, amelyet szeretnék majd a szórvány falvakban kihelyezni.