Kárpátaljai Baranta Íjász Tanfolyam kezdődött Nagyszőlősön
Az elmúlt évben sok kárpátaljai településen tanítottam íjászatot és barantát is. Hol rendszeresen hétről hétre, hol csak egy-egy alkalommal, valamilyen rendezvényre hívtak meg. Rengeteg ügyes, lelkes gyerekkel és felnőttel találkoztam, akik pillanatok alatt megtanulták az íjászat alapmozdulatait, és szépen lőttek. Hiába, a vérünkben van. Ebben az évben éppen ezért azt tűztem ki célul, hogy baranta edzőképző-sorozatot indítok, azért, hogy minél több emberhez érhessen el a kedvenc játékom. A másik cél az, hogy összegyűjtsem azokat a harcos lelkületű magyarokat, akik tovább viszik itt a barantát. A 10 hétvégére tervezett tanfolyam első alkalma az elmúlt hétvégén, Nagyszőlősön volt. Segítségül hívtam egykori edzőtársaimat a Kiskunságból. Így a testvéremmel, Molnár Pállal, K. Tóth Endrével és Horák Zsolttal tartottuk meg Kárpátalja eddigi első íjász képzését.
Előzetesen 15-20 fő részvételére számítottam. Minden várakozásomat felül múlva 48-an jöttünk össze a Szelíd Lovas Központ lovardájában. A legkisebbek 5 évesek voltak, akik eddig soha nem íjásztak. Érkeztek felnőttek is szép számmal, akik szintén itt lőttek először. Mások már tapasztalt íjászként érkeztek, így olyan programot kellett kitalálni, amely mindenki számára tartogat fejlődési lehetőséget.
Magyarországi barátaimnak köszönhetően több íjat, és sok nyílvesszőt kaptam ehhez a munkához. A tanfolyam előtti napokban például egy egykori barantás csapattársam egy értékes íjat és nyílvesszőket ajánlott föl, a bátyám szomszédjában lakó íjász Európa- és Világbajnok Kalmár József pedig egy nagy köteg jó minőségű verseny-nyílvesszőt. Így a farm készletével együtt már 25 íjjal tudtunk edzeni. Az a cél, hogy előbb-utóbb mindenkinek legyen sajátja, vagy jusson íj a kincstári készletből.
6 órán keresztül gyakoroltunk. Molnár Palkó nemcsak íjász sportoktató, hanem népzenész is. Minden gyakorlást moldvai körtánccal kezdtünk. A tánc, kiemelten a körtánc és az íjászat kapcsolatáról is beszélt Pali. A ritmusérzék, ütemérzék, a mozgáskoordináció, vagy az együtt mozgás másokkal nagyon fontos mind a két tevékenységben. Arról nem is beszélve, hogy szeretünk táncolni.
Az első órában botforgatással, botos ügyességi játékokkal melegítettünk be. Az íjászat "nagy mozgásait" és ütemét szintén bottal gyakoroltuk, így nem kellett figyelni semmi másra, csak a testtartásra, a lábak, a tartó, és a feszítő kéz helyzetére, illetve egymásra. Már ekkor mozgásból, körben sétálásból és futásból is gyakoroltunk.
Ez után került kézbe az íj, ugyan még csak vessző nélkül. Ekkor azt tapasztalhattuk meg, hogy milyen, amikor erőt kell tenni a feszítésbe, és ez hogyan befolyásolja a mozgásunkat, tartásunkat. Még magára a nyílvesszőre nem kellett figyelni, így volt lehetőségünk a nagy mozgásokat rögzíteni, csiszolni, javítani.
A harmadik órában lőttünk először. Itt már különvált a társaság kicsikre és nagyokra. Én foglalkoztam az 5-10 évesekkel, akiknek a többsége még soha nem fogott hagyományos íjat a kezébe, vagy ha igen, akkor nem mutattak nekik használható technikát. Náluk még nagy nehézség, hogy kezükre, lábukra, ujjaikra, mindenre figyeljenek egyszerre. Itt inkább élménybe kell csomagolni a gyakorlást, és nem csiszolni tökéletesre a mozgásokat, hanem hagyni néha „elesni” őket. Hagyni, hogy ne jól csinálja, aztán majd kis segítséggel javítja, vagy rájön, hogy is kell. Az élmény náluk a hintaló hátáról, és a körben sétálásból való lövés próbálgatása volt. A legkisebbek is bele-bele találtak már a célba önállóan, mozgásból. A nagyobbacskák meg kifejezetten sokat ügyesedtek. Nagyon élvezték. 4 órányi gyakorlás után sem akarták abbahagyni.
A nagyok aprólékosabb munkát végeztek. A "nagy mozdulatok" után, az ujjakkal való finom mozgásokat, a pontos célzáshoz szükséges apróbb mozzanatokat is gyakorolták. Sorra vették a tipikus oldáshibákat, hogy mit-hogy nem szabad rosszul csinálni. A 4. órában pedig a körben sétálásból való gyakorlás következett, ami már a dinamikus íjászathoz tartozik. Itt figyelni kell a körre is, illetve a lábunkra, hogy orra ne bukjunk. Egy ritmusban kell lépni, különben szétesünk, és ehhez a ritmushoz kell hangolni a betöltést, célra tartást, feszítést és a lövést is. Érdekes módon, minél több dologra összpontosítunk, annál jobban fog menni az egész.
A délutáni programban többen a lovas képzésen vettek részt Margitics Emőke lovasoktató vezetésével. Ide csempészett be Horák Zsolt a lovasíjászathoz szükséges alapozó mozgásokat. Mindenki kipróbálhatta, milyen lőni lóhátról.
A többiek pedig ezalatt megtanulták a gyors töltést, mozgásból lövést harcias körülmények között. A végén vívó sisakban, tappancsos vesszőkkel 4-4 fős csapatok íjász csatája következett. Ez az egyik legjobb játékunk. Összedolgozva a csapattársainkkal, le kell vadászni az ellenfél csapat tagjait, közben futni, rohamozni, menekülni, elugrani a nyílvesszők elől. Összeszedni az ellőtt vesszőket, gyorsan betölteni, és harcolni tovább.
Innen folytatjuk...
