Jelenlegi hely

Szent László Szablyavívó verseny Beregszászon

Baranta edzések indultak Kárpátalja több településén

/ Szilaj István /
szilaj.istvan képe
Október végén kezdődtek a hagyományos magyar harcművészet edzések Beregszászon. A főiskola segítségével találtunk tornatermet, s közösségi oldalakon, illetve plakáton toboroztam a fiatalokat. Az első edzésen összesen hárman voltunk, de a két ügyes fiatallal úgy tudtam edzeni, mintha már gyakorlott barantázók lettek volna. A következő edzésen már alig fértünk be a tornaterembe.
A küzdelem sisakban, szivacsos szablyával történikKard ki kardKese legények, díjátadásA csapat

Azóta minden hétfőn gyakoroljuk a szablyavívást, birkózó játékokat és a botvívást. Minden népmesénkben a hősnek próbákat kell kiállnia, meg kell mérettetnie. A 2017. évet mi is egy ilyen megmérettetéssel zártuk.

A beregszászi baranta csapat első háziversenyét Szent László királyunk emlékére, 2017. december 18-án rendezte meg. Tagjai szablyavívásban mérték meg egymás ügyességét, erejét, kitartását. A küzdelmekhez polifoammal bevont műanyag szablyákat, és vívó fejvédőket használunk. A mérkőzés során csak a tiszta találatokat értékeljük, ha az egyik fél úgy tudja megütni a másikat, hogy közben őt nem éri el az ellenfél fegyvere. A mérkőzés elején a szablyákat összeütjük, majd azokat a szívünkhöz s az ég felé emelve tisztelgünk küzdőtársunknak. Versenyeink célja nem csupán a másik, vagy önmagunk legyőzése, ahogy a keleti harcművészetek tanítják, hanem egy nemes, nehéz, embert próbáló, de játékos küzdelemben magunkból is, és a másikból is a legjobbat kihozni, hogy a végére én is, és a társam is jobbak legyünk, mint voltunk. Versenyeinken nincs bíró, a küzdő felek becsületesen jelzik a rajtuk esett találatokat és maguk számolják a meccs állását. Az esetleges vitás helyzetek tisztázását az éppen nem játszó csapattársak igazlátóként segítik. 

A verseny elején körbe állva, egymás előtt fogadalmat teszünk:

"Fogadom, hogy a szabályokat betartom, magam és a társaim épségére vigyázok, becsületesen, magyar emberhez méltóan küzdök. Isten engem úgy segéljen!"

A fogadalom után rövid bemelegítés következett, majd megkezdődtek a mérkőzések. Az egyes korcsoportokban páronként mindenki megküzdött mindenkivel, majd ezek alapján kijött a végeredmény.

A legkisebbek, a 9 év alatti fiúk között a "kis csikó" kategóriában Barkaszi Bence, a 10-12 éves fiúk "csikó" kategóriájában Pfeifauf Péter, "kese" kategóriában a 13-17 éves fiúk között Birta Tamás, a 17 évesnél idősebb korosztályban, az "öskü" kategóriában Orosz Bálint győzött. Minden résztvevő Szent László Emlékéves pólót és a Haza Bajnoka című könyvet kapott díjként. 

A beregszászi baranta csapat ezzel a versennyel már a februári XI. Balassi Kupára készült, amelyet az Országos Baranta Szövetség 2018-ban Kárpátalján, Karácsfalván rendez meg.