A segesvári Mircea Eliade Főgimnázium magyar közössége gálaműsorral ünnepelte tagozatának 65 éves fennállását.
A Gaudeamus Házban megrendezett két napos ünnepségen november 7. és 8-án, diákok, pedagógusok és meghívott vendégek gyűltek össze, hogy közösen emlékezzenek a segesvári magyar oktatás és nevelés létrejöttére, fennmaradására és fejlődésére.
Az eseményen a magyar főkonzulátus képviseletében Dolhai István főkonzul köszöntötte az egybegyűlteket. Az iskola tanítványai ünnepi műsorral köszöntötték a jelenlévőket: versmondás, irodalmi-zenés előadás és a Kikerics néptáncegyüttes fellépése tette emlékezetessé a szombati napot.
A megható ünnepség során a résztvevők közösen idézték fel a tagozat történetének legszebb pillanatait, köszönetet mondva mindazoknak, akik az évtizedek során hozzájárultak a magyar közösség megmaradásához, építéséhez és értékteremtő munkájához. A jeles alkalomból a marosvásárhelyi Yorick Stúdió is köszöntötte a segesvári magyar tagozatot, rendhagyó irodalmi műsorával. Rendhagyó, hiszen a műsort Benedek Elek egyenes és oldalági leszármazottai adták elő.
Az előadás közismert népdalokkal, Benedek Elek megzenésített verseivel és meséivel kalauzolta el a közönséget Székelyföld és a székely lélek legszebb tájaira, vetített képek segítségével megidézve a nagy mesemondó, Elek apó szellemét és máig érvényes üzeneteit.
Érdekesség, hogy száz évvel ezelőtt éppen Segesváron született meg Benedek Elek fejében a Székely Trupp létrehozásának gondolata, amikor egy Petőfi-ünnepélyen költőtársaival beszélgetett.
A rendezvényen díszoklevéllel és emlékkönyvvel köszönték meg a támogatók, valamint az iskola volt pedagógusai személyes hozzájárulását a közösségi munkához. Az egyik kiemelt pillanat a tagozati emlékkönyv bemutatása volt – ez immár az ötödik közösen szerkesztett kötet, amely diákok és tanárok vallomásait tartalmazza a pedagógusi hivatásról, a diákévek kihívásairól és örömeiről.
Az ünnep záró mozzanataként a jelenlévők koszorút helyeztek el az elhunyt tanárok és diákok emlékére állított kopjafáknál, kegyelettel adózva mindazok előtt, akik munkájukkal és példájukkal építették a közösséget.

